A hazai szobrászat és éremművészet kiemelkedő alakja. 1893-ban a budapesti Iparművészeti Iskola ötvös szakán végzett, de mintázást is tanult Loránfi Antaltól. 1893-ban néhány hónapot Bécsben töltött, majd 1894–95-ben Párizsban az École des Beaux Art-on tanult, Ponscarme növendékeként. Az 1896-os millenniumi érempályázat mindhárom első díját megnyerte. 1897-ben Münchenben kapcsolatba került a Jugend-mozgalommal. Ennek hatására több, figurális domborművel díszített ötvöstárgyat készített szecessziós stílusban. E munkái domborítás helyett mintázással és öntéssel készültek. 1898-ban az Iparművészeti Múzeumban bemutatott érmei nagy sikert arattak. Ötvöstárgyaival az 1900-as párizsi világkiállításon ezüstérmet, az 1906-os milánói kiállításon Grand Prix-t nyert. Közben olaszországi tanulmányúton járt, többször visszatért Münchenbe, ahol megismerkedett az Adolf Hildebrand képviselte új szellemiséggel és technikával. 1908-tól a régi mesterek módján, közvetlenül kőbe kezdte faragni szobrait, gipsznegatívba vésni érmeit. Hazatérése után baráti viszonyba került a Nyugat körének vezető publicistáival. 1907-ben és 1908-ban kétféle változatban készült Mikes Kelemen-érme a folyóirat emblémája lett. Később ő készítette a Nyugat számára az Osvát- (1923), az Ady-, (1928) és a Babits- (1933) érmet. A hazai éremművészet számára olyan meghatározó fontosságú plaketteket készített, mint a Petőfi (1905), Liszt (1911), Kurucfej (1912), Vonósnégyes (1914). Érdeklődése egyre inkább a szobrászat felé fordult: sorozatban alkotta meg nagyméretű szobrait és domborműveit, amelyekkel a modern magyar szobrászat élvonalába került. 1910-től gödi műtermében maga faragta kőbe nagyméretű alkotásait (Menyecskefej, 1912; Fekvő nő, 1912; Álló férfi, 1913; Felesége portréja, 1913; Király György síremléke, 1913; Szt. Sebestyén, 1914). 1912-ben Görögországban járt, ezt követően kisbronzokat is készített, melyek közül kiemelkedő fontosságú a Szittya lovas (1913). 1914 elején gr. Batthyány Gyula festővel az Ernst Múzeumban közösen rendezett gyűjteményes kiállításán rendkívül gazdag és sokoldalú anyagot vonultatott fel, érmeket, kisplasztikákat és nagyméretű kőszobrokat. Az első világháború alatt készítette az Ezer éve küzd a magyar című érmet (1915), melynek egyik oldalán újra megjelenik a szittya lovas vágtató alakja. 1915-ben készült a Szinyei Merse Pál-érem, 1917-ben mintázta az Arany János-emlékérmet. A Tanácsköztársaság idején a művész szakszervezet elnöke, ő készítette a tervezett új 10 koronás pénzmintáját. A forradalom bukása után hosszabb ideig mellőzték. 1926-ban megkapta a Szinyei Társaság szobrászati nagydíját. A húszas években készített portréi közül kiemelkedik Önarcképe, valamint a Judit (1922), Móricz Zsigmond (1926) és Babits Mihály (1928). Gr. Tisza Istvánról több művet is készített. Numizmatikai művei közül ebben az időszakban kiemelkedően fontos a Mozart-érem (1925), valamint az 1923–24-ben alkotott építész éremsorozat. Az Ernst Múzeumban 1922-ben és 1925-ben, a Tamás Galériában 1932-ben volt kiállítása. Épületplasztikái közül kiemelkednek a Corvin Áruház díszítésére készített szobrok és domborművek (1925), valamint a Kossuth Lajos tér 15. alatti MÁK bérház (1927), ill. a Fehérvári út 88. alatti ELMÜ bérház szobrai (1928). Néhány reprezentatív síremléket (Baumgarten-síremlék, 1929; Fellner-síremlék, 1932; Fenyő Miksáné, 1934) is készített. Köztéri vagy épületen belüli nagyplasztikai megbízást keveset kapott. Ezek közül jelentős a Pápai Református Kollégiumban 1931-ben felavatott Hősi emlék (1922), az Osvát-dombormű a New York Kávéházban (1933), a Liszt-dombormű a Pesti Vigadóban (1911–12, elhelyezve 1935), az Ifjúság kútja (1935–38) a Rózsadombon és a Kölcsey-emléktábla (1938) a pesti Vármegyeháza belső udvarán. A második világháború éveiben is lankadatlanul dolgozott. Ekkor készült a Közraktár utca 22/b. sarokházra a Vasmunkások épületdomborműve (1941), a Kodály-érem (1942), Madách (1942–43) és Szt. Ferenc szobra (1944). A nyilas hatalomátvétel után bujkálni kényszerült. Budán, egy baráti család házának pincéjében húzódott meg. Itt fejezte be emlékiratait, és 1945. január 31-én innen tűnt el nyomtalanul. Emlékkiállítását 1947-ben a Szépművészeti Múzeumban, 1970-ben a Magyar Nemzeti Galériában rendezték meg.
Elek A.: Beck Ö. Fülöp, Nyugat, 1914/3. • Lengyel G.: Beck Ö. Fülöp, Magyar művészet, 1928/2. • Huszár L.–Procopius B.: Medaillen- und Plakettenkunst in Ungarn, Budapest, 1932 • Gombosi Gy.: Beck Ö. Fülöp, Budapest, 1938 • Beck Ö. Fülöp emlékkiállításának katalógusa (szerk.: Pogány Ö. G.), Budapest, 1947 • Beck Ö. Fülöp emlékezései (Rippl-Rónai József emlékezéseivel egy kötetben), Budapest, 1957 • Heitler L.: Beck Ö. Fülöp, Budapest, 1969 • Mezei O.: Beck Ö. Fülöp és Ady Endre, Művészet, 1970/1. • Kontha S.: Beck Ö. Fülöp, Budapest, 1980 • Gosztonyi J.: Beck Ö. Fülöp érmei és plakettjei, Éremtani Lapok, 1996/4. • Prohászka L.: Beck Ö. Fülöp és a Nyugat, Magyar Művészeti Fórum, 2000/1.
A cikk lejjebb folytatódik.