Körner Éva: Vajda és Korniss
A 2004-ben elhunyt Körner Éva az avantgárd kiemelkedő szakértője volt, Derkovits Gyuláról írott könyve máig mérvadó. Hagyatékából remekművek kerültek árverésre 2005 decemberében (Korniss Dezső, Vajda Lajos, Veszelszky Béla). Az aukciós katalógus méltó emléket állít a művészettörténész „gyűjtőnek”, bár kissé túlzó módon, tudatos gyűjtésnek állítja be, ahogyan Körner Évánál felhalmozódott ez az anyag.
Ybl Ervin: Állandó kiállítás Székesfehérvárott
1969-ben Székesfehérvár egyik barokk polgárházában megnyílt az Ybl Ervin-gyűjtemény állandó kiállítása. A jeles családból származó művészettörténész 1944-ig a kulturális tárcánál dolgozott, így ízlése viszonylag konzervatív kollekciót eredményezett, de ez mit sem von le a művek kvalitásából. Végrendeletileg hagyta a városra anyagát, amelyhez a helyi tanács biztosította a Budenz-házat, ahol a kiállítás megtekinthető. Rippl-Rónai József, Vaszary János, Csók István, az alföldi mesterek, Bernáth Aurél, Patkó Károly és mások művei polgári bútorok között, magánenteriőrben láthatóak. Fontos a kisplasztikai anyag is Vedres Márktól Mikus Sándorig.
****************************************************
Genthon István és Kállai Ernő: Publikációk és barátságok
Genthon István gyűjteménye is baráti és szakmai kapcsolatok eredményeként alakult ki, és a művészettörténész emlékkonferenciájához kapcsolódóan, 2003 decemberében került kiállításra a Nemzeti Galériában. A művek összeszedése Zsákovics Ferenc, a Grafikai Osztály munkatársa érdeme, mivel azok nem önálló csoportban kerültek beleltározásra, s így csak a kartonokon feltüntetett Genthon István-eredet alapján lehetett őket összeválogatni. Zsákovics az Art Magazin 2004/1. és az Ars Hungarica 2004/1. számában írt az anyag feldolgozásáról. Az Ars Hungarica ezen száma közölte a gyűjtemény katalógusát és reprodukcióit is. A második világháború után rövid ideig a Szépművészeti Múzeum főigazgatójaként, majd előbb a Régi Magyar, utóbb a Modern Külföldi Osztály vezetőjeként dolgozó Genthon műtárgyai ugyan nem tekinthetőek tudatosan összeállított gyűjteménynek, Zsákovics azonban találóan fűzi ehhez hozzá, hogy ez „ennek ellenére igen jelentős kollekció, mert jól tükrözi a művészettörténész személyes kapcsolatrendszerét, szakmai érdeklődését és a 20. század első felének rajz- és éremművészeti törekvéseit.” A grafikai anyag Székely Bertalan, Mednyánszky László és Rippl-Rónai József alkotásaival kezdődik. A Ferenczy művészcsalád minden tagját képviseli mű. Széles a Gresham-kör művészetének jelenléte (például Szőnyi István), hiszen Genthon a csoport legfőbb teoretikusa volt. A személyes kapcsolatot közvetlenül mutatja Scheiber Hugó portréja Genthonról, valamint Czóbel leányfej-rajza, amelyet „régi barátsággal” dedikált a művészettörténésznek. Genthon példája nyomán számos más, már a második világháború előtt aktív művészettörténész kollekcióját érdemes lenne rekonstruálni; egy ízlésében eltérő példa Jajczay János, akinek portréja – az általa egyik legjobban kedvelt művész, Aba Novák Vilmos festménye – 2005 tavaszán volt látható a Mű-Terem Galéria árverésén.
Kállai Ernő hagyatékából az Óbudai Pincegaléria mutatott be grafikai válogatást 1984-ben. A rövid, de informatív katalógushoz írott előszavában Andrási Gábor kifejtette, hogy Kállai esetében sincs értelme tudatos gyűjtésről beszélni. Forbát Alfréd és Bortnyik Sándor műve például a közös németországi tartózkodás során kerültek a művészetük mellett írásaival kiálló Kállaihoz. Max Bill és Georges Vantongerloo művei Kállai aktív nemzetközi kapcsolattartásának köszönhetőek. Mednyánszky-grafikák azért kerültek hozzá, mert könyvet írt a művészről; Borsos Miklóstól és másoktól széles körű levelezése révén kapott ajándék műveket. Az Európai Iskola grafikái – a kevésbé felkapott mesterek közül Fekete Nagy Bélát és Martinszky Jánost említve – a csoport szervezése kapcsán jutottak Kállaihoz.
********************************************
Chikán Bálint: Portrék gyűjteménye
A hatvani Városi Művelődési Központ és Könyvtár Chikán Galériájában állandó kiállításon látható az 1999-ben elhunyt Chikán Bálint gyűjteménye. A kollekcióról 2000-ben könyv is megjelent, majd ezt Chikán művészeti írásaiból válogatott kötet követte. A közgazdász és művészettörténész végzettségű Chikán energikus szervező is volt: sokat tett a szentendrei Művészet Malomért és a Csongrádi Művésztelepért. Gyűjteménye már szakmai pályája előtt, gimnazista éveiben fejlődésnek indult. Az egri fiatalember levelet írt kitűnő művészeknek, és önarcképet kért tőlük anyagába. Bálint Endre, Korniss Dezső, Lakner László és még sok további alkotó megérezte, hogy a felhívás nem játék, s szívesen küldtek művet. Még olyan mesterek – mint Barcsay Jenő vagy Deim Pál –, akik egyébként nem készítettek önarcképeket, is teljesítették a kérést. A mintegy hatvan grafika végül Amerigo Tottól Záborszky Gábor munkájáig terjedt. Chikánhoz talán Kokas Ignác művészete állt legközelebb, róla írta disszertációját is. A kollekció értéke igen sokrétű: idehaza viszonylag ritka az ennyire fegyelmezetten tematikus gyűjtés, különösen saját, fiatalos kezdeményezésből, sem más, nagy gyűjtőket nem másolva, sem anyagi előnyöket nem keresve. Chikán pályája egyúttal bizonyság arra is, hogy magángyűjtemény, jeles írásokból álló kritikusi életmű és aktív, non-profit művészeti szervezői munka jól megférnek egymással. Bár nem művészettörténész – hanem Észak-Magyarországon praktizáló orvos –, Nagy Róbert önarcképgyűjteményét érdemes itt párhuzamként megemlíteni. Az anyagból 2002 tavaszán a Miskolci Galéria mutatott be válogatást. „Az 1980-as években határoztam el, hogy megpróbálok az élő kortárs magyar művészektől önarcképgyűjteményt létrehozni. Az ötlet onnan származott, hogy évek hosszú során Borsos Miklós összegyűlt grafikái között kilenc önarckép volt, ezen kívül sikerült megszereznem a művésztől a hetvenöt éves korában festett egyetlen olajportréját is. Ezen időszakban Kazincbarcikán éltem, így először a Borsod megyében élő művészeknél kezdtem el a gyűjtést, amely később országos jellegűvé vált”, idézi fel a kezdeteket. A Szalay Lajos, Würtz Ádám, Kass János, Kőnig Frigyes, Szabó Vladimir és mások összesen hetven önarcképét felölelő kollekciót Nagy doktor először Kazincbarcikán mutatta be (1989), majd Miskolcnak adományozta.
************************************************
Cseh-Szombathy László: Egry és apám a természetet figyelték
Az 1951-ben elhunyt Egry József egyike volt az 1948-ban alapított Kossuth-díj első kitüntetettjeinek, ám művészete csak 1956 után, fokozatosan kapott elismerést. Képei szerepeltek az 1957-es brüsszeli világkiállításon, majd kisebb hazai bemutatókon. 1971-ben volt emlékkiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, 1973-ban nyílt meg badacsonyi emlékmúzeuma. Műveinek közgyűjteményekbe kerülése kezdetektől felemásan alakult. A Szépművészeti Múzeum 1926-ban – a modern művészet iránt fogékony Petrovics Elek igazgatósága alatt – vette első Egry-képét. Oltványi Imre gyűjtő 1929-ben ajándékozta Egry Önarckép napsütésben című művét a múzeumnak. A Fővárosi Képtár – a modern művészet iránt szintén elkötelezett Kopp Jenő szakmai irányítása alatt – már 1931-ben megvette az előző évben elkészült Isola bella című képet. Mind a múzeum, mind a képtár további Egry-műveket szerzeményezett 1934–1941 között. A képanyag módszeres muzeológusi felkutatása azonban csak jóval a második világháború után, 1963-tól, zömmel Szíj Béla művészettörténésznek köszönhetően indult meg. A harmincas évek elejétől Egry művészete viszont folyamatos támogatásra talált néhány magángyűjtőnél. Közülük is kiemelkedett Cseh-Szombathy László, a művész orvosa, akinek gyűjteményéről Rabinovszky Máriusz írt beszámolót a Magyar Művészet hasábjain 1934-ben. Cseh-Szombathy doktor szinte kizárólag Egry műveit gyűjtötte. Mintegy negyven darabos anyaga egyben átvészelte a világháborút; számos mű azóta más gyűjtemények dísze lett. A gyűjtemény történetéről a gyűjtő fiával, Cseh-Szombathy László szociológus akadémikussal beszélgettünk 2001-ben.
Hogyan kezdődött az Egry-képek gyűjtése a családban?
Apám nem volt műgyűjtő, modern művészettel keveset törődött. A Keszthelyi csónakkikötő volt az első Egry-kép, amely megragadta, s ezt vette meg. Azután 1928-ban diagnosztizált tuberkulózist Egrynél; ekkortól lett nála Egry rendszeres páciens. A harmincas évektől fogva rendszeresen vásárolt Egrytől, illetve a művész képeiből Tamás Henrik galériájában. A művek másik része honoráriumként került hozzá. Ennek az eredete Egry itáliai útja volt. A tüdőbaj elleni javaslat ugyanis utazás volt Dél-Olaszországba, amelynek költségeit apám és három jelentős gyűjtő – Oltványi Imre, Fruchter Lajos és Szilágyi Sándor – együtt állta. Ekkor állapodtak meg, hogy Egry később majd képekkel törleszt. A gyűjtők között személyes kapcsolat is volt?