objektművész, grafikusművész, festőművész
/

Tápies, Antoni

objektművész, grafikusművész, festőművész

Születési hely: Barcelona
Születési dátum: 1923
Honlap:

Kiállítások az adatbázisban:

Ifjúkorát a spanyol polgárháború és egy két évig tartó súlyos betegség árnyékolta be. 1944-ben jogot kezdett tanulni Barcelonában, azonban két év múlva úgy döntött, hogy teljes mértékben átadja magát a művészetnek. Lényegében autodidakta festő lett – az a néhány művészeti óra, amelyen részt vett, kevés nyomot hagyott benne. Nem sokkal ezután a képromboló katalán művészek és írók titkos csoportja, a Dau al Set c. folyóiratot kiadó Blaus  titkos összejöveteleit kezdte látogatni.
Tápies korai alkotásai Max Ernst, Paul Klee és Joan Miró művészete, valamint a keleti filozófia hatása alatt születtek. Műveit először 1948-ban, Barcelonában, a sokat vitatott Saló d’Octubréban mutatták be. Ez idő tájt kezdett dolgozni saját, felismerhető stílusa kialakításán, mely leginkább a matiére festészethez, ill. az anyagokra koncentráló Art Informel mozgalomhoz kapcsolódott. E megközelítés gazdag textúrát eredményezett, mindazonáltal legfontosabb célja az anyag változékonyságának feltárása volt. Nagyméretű alkotásaiban szabadon használt kőzettörmeléket, földet és követ – olyan anyagokat, melyek szilárdságot és tömeget érzékeltetnek.
1950-ben került sor első egyéni kiállítására a barcelonai Galeries Laietanesben, emellett művei bekerültek a pittsburghi Carnegie International gyűjteményébe is. Ugyanebben az évben a francia kormány ösztöndíjasaként egy évet töltött Párizsban. Első New York-i egyéni kiállítását 1953-ban rendezték Martha Jackson galériájában, akinek jóvoltából a tárlat eljutott az Egyesült Államok más részeire is. Az 50–60-as évek során az Egyesült Államok, Európa, Japán és Dél-Amerika jelentős múzeumaiban és galériáiban nyíltak kiállításai. Írásait 1966-ban kezdte összegyűjteni a La practica de l’art c. kötet számára. 1969-ben Joan Brossa költővel megjelentették könyvüket, a Frégolit, melyet a következő évben második közös kötetük, a Nocturn Matinal követett. 1972-ben megkapta a németországi Siegen városának Rubens-díját.
1973-ban a párizsi Musée National d’Art Moderne, 1977-ben pedig a buffalói (New York állam) Albright-Knox Art Gallery rendezett retrospektív kiállítást műveiből. A következő évben kiadta díjnyertes önéletrajzát, a Memória personalt. A 80-as évek elején tovább szélesítette felhasznált anyagainak skáláját, elkészítette első kerámiaszobrait, valamint díszletet tervezett Jacques Dupin L’Eboulement c. darabjához. 1992-ig Tápies műveinek összesen három kötetnyi részletes katalógusa jelent meg. A következő évben ő és Cristina Iglesias képviselte Spanyolországot a Velencei Biennálén, ahol installációjával elnyerte a Leone d’Oro-díjat. 1994–95-ben a párizsi Galerie Nationale du Jeu de Paume-ban, valamint a New York-i Guggenheim Museum Sohóban nyílt retrospektív kiállítása. Barcelonában élt.
 


A Franco-rezsim elszánt ellensége volt. Munkásságát több díjjal is elismerték, 1983-ban megkapta Katalónia aranymedálját, két évre rá pedig Wolf-díjjal gazdagodott. 1990-ben az Asztúria Hercege-díjat vehette át, 1993-ban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO Picasso-éremmel jutalmazta, 2003-ban Velázquez-díjat kapott. 2010-ben János Károly spanyol király márki címet adományozott neki.
    
A madridi Zsófia Királyné Múzeum igazgatója a művész halála kapcsán úgy fogalmazott, hogy Tápies képes volt új nyelvet teremteni a képzőművészetben. "Hátramaradtak rendkívülinek számító művei, alapítványa és írásai" – mondta Manuel Borja-Villel.
    
Tápiest az El Mundo című napilap "a XX. század utolsó nagy művészeként" méltatta. (MTI)
Widder Zsuzsa fordítása + MTI