Artportal

„A tudatosságot cselekvésbe átfordítani.” – A Tettek ideje és a Közélet Iskolája

Nemzetközi díjat kapott egy projekt, amelyben a Kassák Múzeum és a Közélet Iskolája nevű szervezet működött együtt. A lakhatási mozgalmakról szóló kiállításban maguk az érintettek végezték a kutatást.

KSH: kevesebb múzeum és kiállítás 2016-ban

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2010-hez képest 18 százalékkal kevesebb kiállítást rendeztek tavaly Magyarországon. Talán mert a helyek száma is csökkent.

„Nem elveszni az üveg mögött” – Interjú Gáspár Györggyel

A gyűjtők egy részének érdeklődése kizárólag az üveg anyagának szól, és nem a plasztikának – mondja arról, hogy miért váltott, szemléletet és technikát. Electron című kiállítása a Viltinben látható.

Nem csak ugatják a művészetet? Augusztusban nyílik a dOGUMENTA New Yorkban

Nincs elírás a címben: a háromnapos show-nak tényleg ez a neve, amiben nincs is semmi meglepő, ha tudjuk: valóban a kutyáknak szól. Illetve lehet, hogy rajtuk keresztül mégiscsak a gazdiknak.

What is East Art Mags?

EAST ART MAGS is an initiative of four art magazines in the East Central European region.

A Sokol esztétikája a queer emlékezet központjában, Prágában

Egy kiállítás, amely a Sokol, azaz Sólyom nevű cseh mozgalom történetét, de méginkább az esztétikáját mutatja be. Prága, queer archívum. Az írás az East Art Mags program keretében készült.

Exploring the myth of Cluj and other stories II.

Accidental encounters in a city - volume two. Journalist and editor Gergely Nagy met artists in Cluj with the kind help of Revista Arta Online and tranzit.ro.

Exploring the myth of Cluj and other stories I.

For his first visit to Cluj, artPortal.hu editor Gergely Nagy sets out on a Gonzo style exploration of the local art world. Accidental encounters in a city, part I.

A kiábrándult hipszter színeváltozása

A német pavilon, és benne Anne Imhof munkája, a Faust nyerte az Arany Oroszlánt a nemrég nyílt, 2017-es Velencei Biennálén.

"Megkérdeztük, használhatjuk-e a hangszórókat". Interjú Vető Jánossal II.

"Ebben az időben mindenkinek kellett, hogy legyen hivatalos munkahelye, így kerültem a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz, ahol tíz évig dolgoztam fotósként." Vető-interjú, második rész!
1   |   2   |   3   |   4   |   5