Svatopluk Mikyta, az utóbbi évek kortárs művészetének egyik legintenzívebben jelen lévő vonulatába, az emlékezéssel és a 20. századi történelem újraolvasásával foglalkozó alkotók közé tartozik. Az Oskar Cepan- és Strabag-díjjal is kitüntetett, nemzetközileg elismert szlovák alkotóval már többször találkozhatott a magyar közönség: csoportos kiállításokon többek között a Trafó Galériában és a Stúdió Galériában, legutóbb egy évvel ezelőtt az OFF-Biennálén. A 2013-as Narancssárga emberek után pedig most másodszor rendezett neki önálló kiállítást a Deák Erika Galéria.
Fotó: Rákossy Péter / a Deák Erika Galéria jóvoltából
Az Ungold, vagyis aranytalanítás címmel nyílt tárlat most Mikyta legújabb alkotói korszakából mutat be válogatást. Művészetének alapmotívumai, az analóg és grafikai eszközökkel manipulált, a művész által összegyűjtött, főként Közép- és Kelet-Európa történelméből, vizuális kultúrájából előhalászott régi fényképek, képeslapok, újságkivágások, a modernista esztétikára való utalások, illetve a lokálisabb vagy éppen tágabban vett kollektív emlékezet és a 20. század képpolitikáinak témája mind visszaköszönnek a mostani kiállításon. Ugyanakkor mind tematikusan, mind pedig vizuálisan tágabbá vált a művész érdeklődési köre.
A galéria kisebb, bejárati terében két négy darabból álló, formai variációkon alapuló, virágos sorozat kapott helyet, a belső nagyteremben azonban már tematikusan és formai szempontból is sokkal összetettebb alkotásokkal találkozunk.
Heaven. Fotó: a művész és a Deák Erika Galéria jóvoltából
A főfalra egy 33 darabból álló kollázs-együttes került. Mikytára korábban is jellemző volt a sorozatokban való gondolkodás, a tőle korábban látott, témájukban és megjelenésükben is egységesebb sorozatokhoz képest azonban a Collage – 33 2014 és 2016 között készült darabjainak egybetartozása első látásra sokkal kevésbé egyértelmű. Jobban szemügyre véve a képeket, az egyforma méret és a minden kép alapjául szolgáló régi, valamilyen hivatalos funkciót sugalló kockás papíron kívül a színek, a sok helyen visszaköszönő áttetsző arany festék, az analóg grafikai, és az esetlegességet, véletlent is kihasználó kézműves technikákkal organikusan kialakított formák és felületek mégis valamiféle koherenciát adnak az együttesnek.
Az eddig Mikytára jellemző, modernista referenciaként működő vörös vagy narancssárga szín a mostani tarkaságban még néhány helyen visszaköszön, sőt az előző, ugyanitt rendezett kiállításhoz kapcsolódva, egy narancssárga ember is feltűnik az egyik képen. A mű-együttes valójában egy nagyszabású kollázs a kollázsban, ahol a növényektől kezdve a kapitalizmus jelszavain, a tipográfián át a modernista építészeti részletekig és az ipari gépalkatrészekig rengeteg féle idézettel találkozunk, ami ebben az összefüggésben nagyon messzire is viheti a gondolkodás asszociációs tartományát.
Fotó: Rákossy Péter / a Deák Erika Galéria jóvoltából
A kollázs technika használatát egyrészt a Mikyta művészetére vizuálisan és tematikusan is nagyon erős hatással lévő avantgárd hagyományok folytatásaként is értelmezhetjük, de annak kiforgatásaként is működik, a művész ugyanis arra használja, hogy a régi képek jelentéséről, vagy jelentésnélküliségéről, manipulálhatóságáról beszéljen. Ahogy Fenyvesi Áron is fogalmaz a kiállítás összefoglaló szövegében, ugyanilyen erősen érezhető a párhuzam a ma digitális képkorszakával – Photoshop-kollázsokhoz szokott, az interneten random módon ránk zúduló képdömping összefüggéstelenségéből értelmet kihámozni akaró mai emberként is állhatunk a művek előtt.
A képeket korábban is a kollázs elvén, installációszerűen bemutató művész ebből a szempontból is kitágította érdeklődési körét: a falra applikált képek mellett két, objekteket is tartalmazó installáció is szerepel. A kiállítótér közepén felállított ember magasságú installáció egy korai modernizmus tárgykultúráját idéző, piros fekete alapformákból felépített állványon hirdetőtáblára emlékeztető zsúfoltságban rendezte el régi képgyűjteményének főként természetet és ipart tematizáló darabjait, amiket ha nem is tudunk azonosítani, a tőle szokatlanul univerzális témák így is elég tág asszociációs teret engednek a nézőnek.
Fotó: Rákossy Péter / a Deák Erika Galéria jóvoltából
A Floor Piece, Navigation, Neo Shepard című installáció darabjai valamiféle rurálisabb, hegyvidéki asszociációs körből kikerült darabja is a természet-ipar tematikát járják körül. Vizuálisan ehhez az együtteshez kapcsolhatjuk a teremben kiállított két kollázst: itt újdonságként múltat idéző képkereteket és régimódi linóleumdarabokat is felhasznált a művész, ezeknek a mai napig sokakban inkább nyomasztó érzeteket előhívó esztétikájával is kezdenünk kell valamit. Ezzel a fekete-fehér fotók, illusztrációk mégiscsak személytelenebb világához személyesebb kötődési pontokat, vizuálisan előhívható érzeteket is kapcsol.
Down. Fotó: a művész és a Deák Erika Galéria jóvoltából
Az Ungold cím a dolgokat értékesebbé tévő, felszíni aranyozást kifordító, a „régiből kortársat”, vagy a „régiről kortárs módon” módszerét hivatott jelenteni. A korábban a „túlazonosulás” módszerének címkéjét is sokszor megkapta a művész, mostani munkáival azonban egy sokkal nyitottabb és sokszínűbb attitűddel közelít régi képgyűjteményéhez. A művek tökéletesen bizonyítják, hogy a huszadik század vizualitása mennyire organikusan tud kapcsolódni a ma esztétikájához, és hogy a régi világ tárgyi emlékei, ha megkopott fényük polírozgatása helyett kortárs módon, akár nagyon is szubjektíven közelítünk feléjük és alakítjuk át őket mennyi új kapcsolódási pontot tudnak nyújtani a múltunkhoz.
Fotó: Rákossy Péter / a Deák Erika Galéria jóvoltából
Évek óta rengeteg művész és kiállítás foglalkozik az emlékezet-múlt- történelem-identitás kérdéskörének boncolgatásával, és úgy tűnik a téma ma is aktuális tud lenni, ha valakinek sikerül új szempontból megközelítenie. Svatopluk Mikyta sem veszítette el elkesedését talált képgyűjteménye újraértelmezése iránt. A világ is egyre növekvő érdeklődést tanúsít a múlt képi dokumentumainak gyűjtése iránt, neki azonban a sokszor reflektálatlan gyűjtésen túllépve, sikerül újabb és újabb, érvényes, egyedi formát találnia a kollekció darabjainak sajátos feldolgozásához és értelmezéséhez.
Svatopluk Mikyta: Ungold. június 4-ig, Deák Erika Galéria, Budapest.
A cikk lejjebb folytatódik.