Március 22-én, amikor a Civil March For Aleppo éppen Szarajevóba ért, Pécsen lezajlott egy performance, egy szolidaritási menet. Egy résztvevő beszámolója.

Civil menet Aleppóért. Művészet és migráció 5.

Március 22-én, amikor a Civil March For Aleppo éppen Szarajevóba ért, Pécsen lezajlott egy performance, egy szolidaritási menet. Egy résztvevő beszámolója.

2017-04-11

Aleppói séta. Március 22., Pécs

Tavaly Karácsonykor, december 26-án indult el a Civil békemenet Aleppóért. A kezdeményezők manifesztójában az áll: nem ülnek tétlenül tovább, és latte machiato-juk iszogatása helyett elindulnak a menekültek kitaposott útvonalán, de fordítva teszik meg azt.

A Berlinből induló, Csehországon, Ausztrián, Szlovénián, Horvátországon, Szerbián, Macedónián, Görögországon és Törökországon át Aleppóba vezető utat gyalogszerrel teszik meg az önkéntesek, most épp Szerbiában menetelnek. Az ötlet Anna Alboth újságírótól származik, akihez az interneten közzétett felhívását követően, napokon belül 3000 ember csatlakozott 26 országból.

Fotó: civilmarch.org

Az utat persze kevesebben teszik meg, sőt sokan csak egyes részekre csatlakoznak az akció során. A 15-25 km-es napi átlagot figyelembe véve szeptemberben érnek majd a demonstrálók Szíriába, de elmondásuk alapján nem a megérkezés a cél, hanem maga a folyamat, a figyelemfelhívás és a menekültek lelki támogatása, akik szembejönnek velük az úton.

Március 22-én értek Szarajevóba a menetelők, akik ezt megelőzően felhívást tettek közé honlapjukon, szolidaritási akciók szervezésére ösztönözve a civil szervezeteket világszerte, hiszen 2017-ben múlt 25 éve, hogy elkezdődött Szarajevó ostroma. 11541 rózsát dobtak a Miljacka folyóba a négy évig tartó ostrom áldozatainak emlékére. Majd a vonulók gyertyával a kezükben, mezítláb gyalogoltak a városban, és piros festékbe lépve lábnyomokat hagytak Szarajevó utcáin. Az akciót Aeham al-Ahmad zongorakoncertje követte, aki Damaszkusz romjain játszott melódiájáról híresült el, végül egy 24 órás, nyitott beszélgetés zárta az eseményt.

Fotó: civilmarch.org

Magyarországon egy pécsi szervezet, az Üres Tér Színházi Egyesület bázis-tagjainak indítványozására, helyi képzőművészek és aktivisták csatlakozásával vállalkoztunk arra, hogy a felkérésnek eleget tegyünk és akciót szervezzünk az emblematikus napon.

Aleppói séta címmel háromórás menetet hirdettünk meg. Leginkább fiatalok gyülekeztek a város fölött húzódó mezőn, ahol meditációs rituáléval készültünk fel a performanszra – az erőgyűjtésre szükség volt, komoly fizikai kihívásnak néztünk elébe, saját készítésű hordányakon betegségben elpusztult, kidőlt fák 40-50 kg-os rönkjeit hordoztuk a város terein és utcáin keresztül. Arönköket – jelképes testeket – egyenként piros festékkel jelöltük meg, kiválasztva így azt, amelyet személyesen végigkísérünk az úton.

Pécs, március 22. Fotó: Tóth Zsófi

Három, fából faragott halott gyermekalakot karban hordtak a menet élén, neutrális kifejezést kölcsönző maszkokban vonuló figurák. Fejükön félkörben ívelő korona, amin harang himbálózott és alkalmanként ünnepélyességet kölcsönözött megszólalásával. A menetelők gyermeki ártatlanságot és tisztaságot szimbolizáló fehér ruhákat viseltek, miközben szájukat fehér szalagokkal kötötték be.

 

Fotó: Tóth Zsófi

A néma menet az utcai járókelőknek egy színházi esemény vagy performansz jellegét sugallhatta és a vezeklés-szerű jelenet láthatóan megdöbbentő hatást keltett bennük. Ijedt vagy csodálkozó arcok néztek a közeledő semleges álarcokra, kérdések és kommentárok szóltak a bekötött szájú résztvevőkhöz. Válasz vagy gesztus nem érkezett vissza, éppen úgy, ahogyan a menekültek helyzetére vagy a háború végére vonatkozó kérdéseink maradnak válasz nélkül. A résztvevők pedig nem is lettek volna képesek kitekinteni ebből a koncentrált jelenlétből, a performansz egyfajta transzba, az időtlenség és fájdalommentesség állapotába vitt minket - a gondolatok közössé váltak, az együttérzés és a gondoskodás szelleme járta át a vonulókat.

Fotók: Szabó Dorka

Megoszlottak a reakciók: néhányan kapcsolódtak a szolidaritási akcióhoz, sokan azonban rosszallóan vagy támadóan álltak az eseményhez. Az értelmezést szórólapok segítették, amelyeket a pécsi Leöwey Gimnázium önkéntes diákjai osztottak ki a séta közben. Úgy tűnt, azoktól érkeztek a negatív visszajelzések, akik nem értették, miről szól az esemény, vagy akiknek nem mondott semmit Aleppó neve. Az információhiányuk némi félelemmel keveredett, a performansz résztvevőinek “más” jellege és a járókelők “kívülállása” a részvételre szóló felhívás ellenére a kirekesztettség érzetét keltette bennük.

 

Fotók: Szabó Dorka

A menet végül kiinduló pontjához ért vissza, ahol a “gyermekeket” vesszőkből és gallyakból font nagyméretű fészekbe helyeztük, a rönköket köréjük rendezve. A feloldást nem követték szavak, a közel ötven résztvevő csendben hazaindult. Sokan nem ismerjük egymást, de a közös út során átélt empátia, küzdelem, fájdalom a közösségbe tartozás felszabadító élményét nyújtotta és egyetemesen összekötött minket, embereket.  

Szerző: Szolga Hajnal
Cimkék: kortárs művészet, public space, kollektíva,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Elveszett ifjúság, megtalált fiatalok. Művészet és migráció 1.

A bevándorlás és a menekültek ügye nem mindenütt politikai ügy elsődlegesen, úgy ahogy mifelénk. Hanem társadalmi. És ilyenformán a képzőművészetnek is köze van hozzá. Első rész.

Kollektív rémálmok. Művészet és migráció 3.

Lejárt Polairod nyersanyag, roncsolt helyszínek. Floszmann Attila fotográfus a problémák eredőjénél keresi a feloldásokként szolgáló válaszokat. Líbiai útjai során fotókat és interjúkat készített.

Menekültekről, pátosz nélkül. Művészet és migráció 4.

A média, de a művészet is sokszor torzítja a menekültekről való beszédet. Pátosz, esztétizálás vagy rémüldözés helyett tárgyilagosan, szolidárisan kellene megszólalni. Sigrun Drapatz, német művész.