Marina Abramović és életének nagy szerelme, a német performanszművész Ulay (Uwe Laysiepen) 1976-ban találkoztak először és 12 éven keresztül elválaszthatatlanok voltak egymástól. Nemcsak a magánéletben, művészetükben is: közös performanszaik az egymás iránti végtelen bizalom megnyilvánulásai voltak. A szerelem azonban idővel kihunyt és a stílszerűen performanszként megkomponált búcsú után a két művész 22 évig alig látta egymást.
A „nagy viszontlátásra” 2010. március 14-én a New York-i MoMA-ban került sor, ahol aznap nyílt meg Abramović retrospektív tárlata. Ennek fő attrakciója a The Artist Is Present című performansz volt: a művész két és fél hónapon keresztül a múzeum nyitvatartási idejében mozdulatlanul ült egy asztal egyik oldalán, míg a másik oldalra néhány percre a látogatók ülhettek le egymást váltva, hogy farkasszemet nézzenek vele. Az első este váratlanul megjelent a múzeumban Ulay, aki beállt a sorba, majd leült Abramović-csal szemben. Torokszorító percek következtek, amit a You Tube-on azóta több mint 14 milliószor néztek meg. Ekkor sokan azt hitték, a két művész újra egymásra talál, de nem így történt. Sőt, néhány hete anyagi természetű vitájuk végére a bíróságnak kellett pontot tennie.
Részlet a „békeidők” egyik legendás, AAA – AAA című közös performanszából 1977-ből.
Forrás: You Tube
Abramović és Ulay között 1999-ben jött létre egy szerződés együttes oeuvre-jük felhasználásának módjairól és azok pénzügyi konzekvenciáiról. Ulay eladta Abramović-nak a közös munkáikat tartalmazó archívumot és a jogot, hogy az arra alkalmas anyagokból nyomatokat sokszorosítson és performanszaik dokumentumaiból kiállításokat szervezzen, de kikötötte, hogy a közös életművel összefüggő bármilyen aktivitásról haladéktalanul tájékoztatást kell kapnia és jár neki az értékesítésből származó bevétel 20%-a is. Abramović ezt úgy értelmezte, hogy egykori kedvesének a közreműködő galériák 50%-os részesedésének levonása után fennmaradó rész 20%-a, azaz a teljes bevétel 10%-a jár.
Ulay – saját értelmezése szerint – így csak a kialkudott összeg felét kapta meg, és állítása szerint azt is csak az eladások egy része után, miközben a többiről nem is kapott semmilyen információt. Ezért, miután ügyvédeik sem tudtak megállapodni egymással, bírósághoz fordult, méghozzá – ahogy azt szerződésükben előre szabályozták – Amszterdamban, ahol Abramović él. Ez a választás végül Ulay számára bizonyult szerencsésebbnek, mert a holland és az amerikai jogrend közötti különbség is szerepet játszott abban, hogy a szerződés Abramović-féle értelmezését lesöpörték az asztalról és a vesztes félnek a győztes fél ügyvédi költségeit is magára kell vállalnia. A bíróság minden pontban Ulay álláspontját tette magáévá és csinos számlát nyújtott be a performansz nagyasszonyának: eszerint 252 ezer eurót kell fizetnie Ulay eddig visszatartott részesedéseként, külön 50 ezret egy közös performanszuk felhasználási jogának az Adidas számára történő alkalmi átadásáért, 5 ezret Ulay jó hírnevének megsértéséért, valamint fedeznie kell Ulay 53 ezer euróra rúgó ügyvédi költségeit is.
Abramović és Ulay a legendás 2010-es New York-i performanszon a MoMA-ban. Forrás: artnet.com
Ulay számára a hangsúly nem a pénzen volt; mint elmondta, az volt az érzése, hogy egykori partnere át akarja írni közös munkájuk történetét és ki akarja törölni őt abból. Azt is megpróbálta megakadályozni, hogy Ulay egy, a közelmúltban megjelent könyvében szerepeltesse néhány közös performanszuk képeit. Bár a megjelenést jogi eszközökkel nem tudta volna megakadályozni, Ulay mégis a képek elhagyása mellett döntött, s az eredetileg erre a célra szánt oldalak rózsaszín négyzetekkel dekorálva jelentek meg. Abramović tiltakozása a közös munkák bárminemű szerepeltetése ellen, kísérletei, melyekkel időnként a férfi szóló tárlatait is igyekezett meghiúsítani, negatívan hatottak az Ulay iránti galériás és múzeumi érdeklődésre – senkinek nem volt kedve az esetleges pereskedéshez. A fő tét tehát a művészi elismerés volt a számára és az ítéletet első nyilatkozatában ahhoz a pillanathoz hasonlította, amikor legyőzte a rákot. „A rák agresszíven fenyegette az életemet, az Abramović-csal folytatott kemény jogi ütközet pedig az egzisztenciámat. Véleményem szerint a bíróság korrekt ítéletet hozott, az igazság javára döntött”.