A művészet mibenlétéről gondokodtat el az két helyszínen, Dunaújvárosban, és a székesfehérvári múzeumban zajló kiállítás, amely autizmussal élő alkotókat és kortárs művészeket

Hasonlat, metafora, vagy állapot? Autizmus és kortárs művészet

A művészet mibenlétéről gondokodtat el az két helyszínen, Dunaújvárosban, és a székesfehérvári múzeumban zajló kiállítás, amely autizmussal élő alkotókat és kortárs művészeket hoz össze.

2017-06-16

Az autizmus, mint metafora
ICA-D, Dunaújváros és SZIKM, Székesfehérvár -
augusztus 4-ig, illetve szeptember 17-ig.

Hat évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Galériában találkozhattunk hasonló tárlattal, ahol autizmussal élők és kortárs képzőművészek együtt állítottak ki. A Privát Labirintusok alapvetően az autsiderek alkotásaira helyezte a hangsúlyt, melyek megértését – s talán kissé legitimációját is – kortárs munkák támogatták. Most azonban, mint metafora kerül elő az autizmus, metafora nem csak létállapotra, hanem művészi munkamódszerre, magatartásra is. Mi történik akkor, ha fordítunk az értelmezés irányán, s nem a kortárs képzőművészet felől haladunk az autista rajzok irányába, hanem az autizmus felől próbáljuk értelmezni a kortárs képzőművészetet? A nyáron ezt próbálhatjuk ki két helyszínen, a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) és a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban az Autizmus, mint metafora című kiállításon.

Perneczky Géza: Isolated (1982, SZIKM),
Fotók: Gallai Alice

Az autizmus kifejezés a görög „autos” – azaz „önmagában” szóból ered, tudhattuk meg Mélyi József megnyitóbeszédéből. A befelé fordulás az autistáknál a külvilág radikális elhanyagolásával, az érdeklődési kör beszűkülésével, valamint kommunikációs, szociális nehézségekkel társul. Hasonló viselkedés gyakran művészek esetében is észrevehető: az alkotófolyamat erős, minden zavaró tényezőt kizáró fókuszt követel meg, aminek megtartása az előbbiekhez hasonló magatartással járhat. A különbség „csupán” a választás lehetőségében rejlik, míg utóbbiak, azaz a művészek viselkedését tudatos döntés(ek) határozzák meg, addig az autizmus adott, ráadásul különböző szinteken nyilvánul meg, pervazív, az élet minden területét befolyásoló tényezőkkel.  Ha azonban kiszakadunk a valóságból egy steril múzeumi térbe lépve, ahol nem elvárás az önálló életvitelre való képesség, se a kifogástalan szocializáció, akkor máris csökkennek a különbségek a választott, illetve vele született állapot közt –látva vizuális megnyilvánulásaikat.

Tarr Hajnalka: Botticelli Vénusz születése (2011, Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum)

Az ICA-D-be belépve Szűcs Attila „passzív rezisztenciája” és Tarr Hajnalka „monomániája” fogadja a látogatót. A Planking sorozatban a főmotívum az ellenállás kortárs jelképe. Az arccal lefelé, kezeit mereven maga mellé szorító, fekvő, már-már lebegő alak magatartásával környezetét provokálja. Egyszerre kelti fel a figyelmet, miközben elutasít, ellenáll, megfeszül és talán leginkább segítségért kiált. Kicsit arrébb, a Botticelli Vénusz születése című remekművének puzzle változatából újrarendezett munka a művészet mibenlétére kérdez rá. Nem a passzív ellenállást választja, hanem a nyughatatlan, már-már mániákus munkát: elemeire szed, fragmentumokra bont, dekonstruál, újraalkot valamit a megértés reményében. Vajon, ha valami művészet, akkor az bármikor, bármilyen formában és kontextusban művészetként értelmezendő? Hiszen annyi az elvárás, a teher, miközben annyi minden változik, megújulást követelve a hagyományok tisztelete mellett. S mi a teendő, ha az adott kontextushoz nem kaptunk útmutatót? Mit kell tennünk, hogy ne zavarodjunk össze?

 

Lakatos Renáta, autizmussal élő alkotó grafit-rajz sorozata Bálványos Levente Grafitreliefjei (2013-2014) és Türk Péter Utazók, vándorok, bukdosók és zarándokok sorozatának I-II. (2003-2004, SZIKM) darabjai közt

Feltehetjük az előző kérdéseket Lakatos Renátának is, aki autizmussal él. Hiszen mindkét fentebb vázolt magatartásforma, ismerős az autizmusból is, azonban jobb, ha felkészülünk a válasz hiányára. Renáta ugyanis nem beszél. Viszont rajzol, szisztematikusan besatírozza a lapokat, konzekvens rendszer szerint újra és újra, akárhányszor egymás után. Az autizmussal élők számára azonban a rajzolás nem az önkifejezés lehetősége, hanem egyfajta rendezési, szabálykeresési feladat. Ez a feladat pedig szintén igencsak ismerős a kortárs képzőművészetből. Gerber Pál tautologikus, konceptualista kérdései mellett Farkas Ádám autistaként vizsgálja felül a derékszögek és abszolút értékek mibenlétét. Repetitív ismétléssel pedig – példának okáért – Benczúr Emese Day by Day - I think about the future című munkájában találkozhatunk az ICA pincéjében. Benczúr, Renátával, s társaival ellentétben egyértelmű üzenetekkel dolgozik. Open your mind! című alkotásának felszólítása köszönti, s vezeti tovább a látogatót Fehérváron, a kortárs képzőművészet és az autizmus izgalmas metszeteiben.

Ugyan előfordul, hogy a képzőművészettel szemben is tanácstalanul állunk: honnan is közelítsük, mit is kezdjünk vele? Az autizmussal élők esetében azonban még kevesebb támpontunk van. Vizuális megnyilvánulásaik annak a másféle gondolkodásnak a lenyomatai, amellyel a maguk rendszere szerint megpróbálják értelmezni a mi világunkat, az ő világukról azonban továbbra is igen keveset tudunk. Például azt sem, hogy Vedres Dávid, életének egy szakaszában miért kapargatott szét minden nap egy-egy szappant. Eperjesi Ágnes D.7. napjaD. 1. napja  című munkájával azonban már tudunk mit kezdeni. A nők mindennapi, gyakran észrevétlen munkája, a benne rejlő repetíció, monotonitás olyan fogalmak, melyek eszünkbe juthatnak a kortárs képzőművészet témafelvetései közt, megjelennek Eperjesi és Benczúr munkásságában is. De vajon mit jelenthet ez? Autizmus, mint metafora, de mégis, minek a metaforája? Az autizmus művészet, vagy a művészet autizmus? Talán egyik sem. De ha az autisták vizuális „feladatmegoldásainak” eredménye és a kortárs képzőművészet eszköztárának elemei ennyire hasonlóak, akkor mit jelent ez arra az aktuális valóságra nézve, amire a mindenkori művészet reagál?

Eperjesi Ágnes: D.7 napja - D.1 napja (2017)

Talán épp ez az a kérdés, amit fel kell tennünk a Privát Labirintusok után, ahol megismerhettük az autizmust a kortárs képzőművészet kontextusában. A megdöbbentő hasonlóságokat kicsit emésztgetve, az Autistic Art művészeti program folyamatos működésével, fejlődésével, Tarr Hajnalka nem csupán kurátori, de egyben művészeti programvezetői, s nem utolsó sorban képzőművészi tevékenységének köszönhetően haladhatunk tovább a már felvetett analógia mentén – egészen a mostani kiállításokig.

Szimbolikus értelemben véve, ebben az esetben nem csupán hasonlatról van szó, mint amilyen a kortárs és autista alkotások közt mutatkozó esztétikai, vagy konceptuális párhuzam. Hanem metaforáról, egyfajta azonosításról is. Bizonyos elméletek szerint a metafora nem csupán az irodalomban lehet érdekes, hanem úgy is, mint a természetes nyelv alapvető funkciója. Rengeteg metaforát használunk a mindennapokban, gyakran észrevétlen automatizmusok alapján, és ezek segítik kifejezési képességünket. Hogy a kortárs művészetnek, a társadalomnak, vagy egyébnek a metaforája-e az autizmus, ki tudja. Talán az autizmus olyan, mint maga a metafora, kortárs valóságunk alapvető működésének része, csupán különböző arányokban, s formákban nyilvánul meg. És akad olyan terület, ahol úgy tűnik, hátrány helyett előnnyé is válhatna, értékeket teremtve.

Uglár Csaba festménye (Cím nélkül, 2012, magántulajdon) Varga Máté és Vreczenár Viktor autizmussal élő alkotók rajzai között

Persze, meglehet, nem is kell mindent érteni – valami efféle gondolat kerít hatalmába az autizmussal élő Varga Máté halmozott geometriai alakzatai, és Uglár Csaba betűarchitektúrái között. De elgondolkodni mindenképpen érdemes, és erre a két kiállítás remek lehetőséget kínál.  Önmagukban, külön-külön is értelmezhető egészet alkotnek, de a műalkotások közti finom játék, kölcsönhatás azonban ügyes indokot kínál a két, Budapesten kívüli, ezért alighanem ritkábban látogatott kiállítótér felkeresésére a nyáron.

 

Autizmussal élő alkotók: Bihari László | Farkas Ádám | Lakatos Renáta | Stadtmüller Tamás | Szappanos István | Varga Máté | Vedres Dávid | Vreczenár Viktor

Kiállító művészek: Bálványos Levente | Benczúr Emese | Borsos Lőrinc | Böröcz András | Igor és Ivan Buharov | Csontó Lajos | Csörgő Attila | Eperjesi Ágnes | Erdélyi Gábor | Fischer Judit | Gál András | Gerber Pál | Gémes Péter | Halász Péter Tamás | Jovánovics Tamás | Káldi Katalin | Keserü Károly | Koós Gábor | Köves Éva | Kristóf Gábor | Kútvölgyi-Szabó Áron | Maurer Dóra | Mátrai Erik | Megyik János | Melkovics Tamás | Molnár Vera | Perneczky Géza | Sági Gyula | Szabó Ádám | Szalay Péter | Szíj Kamilla | Szűcs Attila | Tarr Hajnalka | Tibor Zsolt | Tranker Kata | Türk Péter | Uglár Csaba | Varga Ferenc | Várnai Gyula

Kurátorok: Deák Nóra, Izinger Katalin, Tarr Hajnalka

A cikk nyitóképe: Benczúr Emese: Open your Mind! (2016)

Szerző: Gallai Alice
Cimkék: kiállítás, kortárs művészet, outsider art,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Azt nézem, amit te nem látsz. Autizmussal élők munkái Budapesten

Állandóságot próbálnak teremteni abból a kiszámíthatatlan káoszból, ami számukra a világ. De hát a világ olykor másoknak is ilyen. Mit látnak, milyen összefüggéseket teremtenek az autizmussal élők?

Outsider art a Ferencvárosban

A Ráday utca mellett nyílt újra az art brut művészek Tárt Kapu Galériája. A pszichiátria kontextusából kiemelt kiállítóhely a művészeti minőségre fókuszálva tervezi eseményeit.