Miként lehet eljutni a segíteni akarástól a probléma felismerésén át egy tárgy, termék megtervezéséig? És mi a tényleges segítség? Kritikus helyzetek, kritizált tárgyak. Sorozatunk

Ügyek ellenszélben. Social design II.

Miként lehet eljutni a segíteni akarástól a probléma felismerésén át egy tárgy, termék megtervezéséig? És mi a tényleges segítség? Kritikus helyzetek, kritizált tárgyak. Sorozatunk második része.

2017-03-02

A social design kérdéseit vizsgáló cikksorozatunk első részében egy esettanulmányon keresztül megpróbáltuk meghatározni, mi mindent takarhat ez a meglehetősen tág fogalom.  A Social Design Cookbook esetében, kicsit absztraktabb módon, a társadalmi folyamatok tervezésén volt a hangsúly, olyan mozgalmakat vizsgálva, amelyek a designt nem pusztán tárgyak létrehozásaként értelmezik, inkább cselekvési formátumok meghonosításával és elterjesztésével kívánnak változást előidézni. A sorozat további részeiben, ismét esettanulmányok segítségével, a social design egyes részhalmazait vesszük górcső alá!

Az egyik legkézzelfoghatóbb példa az a tervezési attitűd, amely szerint a tervezők direkt módon kívánják hasznosítani a tudásukat, ezért kifejezetten szociálisan rászoruló csoportok számára terveznek olyan eszközöket, amelyek segítségével csökkenhetnek az adott közösség mindennapi nehézségei. Miként lehet azonban eljutni a segíteni akarástól a probléma felismerésén át a tárgy megtervezéséig? Mi kell ahhoz, hogy egy designer valós képet kapjon egy rászoruló közösség igényeiről, és képes legyen adekvát választ adni ezekre?

Koczka Kristóf: Out Of The Bag, 2016. Fotó a művész jóvoltából

 

Hasznos és/vagy öncélú?

A társadalmilag elkötelezett művészeti projekteket gyakran éri az a vád, hogy öncélúak, segíteni akarásukban célt tévesztőek, recepciójuk pedig inkább a szándékot díjazza a valós művészi értékük helyett (a téma egyik alapszövege Claire Bishoptól magyarul is olvasható). Nincs ez másképp azokkal a design-termékekkel sem, amelyeket ugyan az a célkitűzés hív életre, hogy emberek életét tegyék jobbá, ugyanakkor a probléma meghatározása, a megoldás keresése vagy az elkészült termék kommunikációja közben valami félrecsúszik.

Az egyik legismertebb példa erre Laczkó Juli terMINI névre keresztelt, a hajléktalanok számára tervezett mobilhajléka, amely 2014-es megjelenésekor nagy port kavart a magyar sajtóban. Míg a hírportálok többsége a hajléktalanság problémájára kínált bámulatos megoldásként tekintett az újrahasznosított anyagokból épített, összecsukható eszközre, addig a hajléktalan aktivistákat tömörítő A Város Mindenkié csoport egyik főszervezője, Misetics Bálint az artPortal hasábjain “jószándékú félreértésnek” nevezte Laczkó prototípusát. A terMINI-t dicsérő cikkek többnyire azt találták rendkívülinek, hogy egy designer nem luxustermékek létrehozására használja szaktudását, Misetics azonban pont azt kérte számon Laczkón, hogy esztétizáló tárgyával maga is fenntartja a hajléktalanság megszüntetésén nem munkálkodó status quót. A tervező erre igyekezett középutas választ adni: hangsúlyozta, hogy ő maga sem gondolta, hogy a terMINI megoldás a hajléktalan emberek otthontalanságára, ugyanakkor a figyelemfelhívás és a minimális komfortérzet megteremtése véleménye szerint igenis fontosak.

Laczkó Juli: terMINI, 2013. Fotó: laczkojuli.net

Mára az, hogy egy jól megtervezett design-tárgy szem előtt tartja a fenntarthatósági és ökológiai szempontokat, nemhogy nem különlegesség, de alapvetés kell, hogy legyen minden tervező számára. Ha viszont a szociálisan érzékeny design feladata mindenekelőtt valódi megoldások felkínálása bizonyos csoportok valós problémáira – akkor megkerülhetetlen annak felkutatása, hogy ezek a problémák miből is fakadnak. Ha valaki pedig mindezeken túl arra szánja el magát, hogy hátrányos helyzetű csoportok számára kíván tervezni, az értelemszerűen ennél is nagyobb elköteleződést igényel: az alapos előkutatás ebben az esetben már csak azért sem spórolható meg, mivel egy tervező a legritkább esetben bír olyan szaktudással, mint egy erre kiképzett, az adott csoporttal napi szinten foglalkozó szociális munkás, vagy olyan saját tapasztalattal, mint maguk a csoport tagjai.

 

IKEA-hack neked. Meg a menekülteknek.

2016 nyarán több portál is cikkezni kezdett Koczka Kristóf Out of the bag névre keresztelt, a MOME-n készült diplomaprojektjéről, amelyet többek között a Design Hét keretében megrendezett Központi értékek című kiállításon is bemutattak (cikkünk erről itt).

A Koczka által tervezett költözőbútor egy IKEA-hackre épül: a mindenki által tartósságáról ismert IKEA szatyrokat alakítja néhány fém polcelem és farúd láb segítségével a gyakori költözködéssel járó mobil életmódot megkönnyítő tároló- és költözködő-elemmé. Tárgyának célközönsége ugyanis kettős: elsődleges inspirációja saját és környezetének tapasztalata: az átmeneti életterek folyamatos váltakozásában szocializálódó albérletgeneráció vándorlásának élménye. Emellett azonban a tervező úgy gondolja, hogy hasznos lehet azoknak a menekülteknek is, akik a célországba (leginkább egy menekülttáborba) megérkezve még hosszú ideig nem tudnak állandó szállást találni. Nem elhanyagolható emellett az sem, hogy a kék táska a menekültek egyfajta emblémája lett a sajtófotók „ikonográfiájában” – olyannyira, hogy Koczka szakdolgozata szerint egyes országokban refugee-bagnek, azaz menekülttáskának is hívják az emblematikus szatyrot.

Koczka Kristóf: Out Of The Bag, 2016. Fotó a művész jóvoltából

Koczka elképzelése szerint, amennyiben a prototípust forgalmazni kezdenék, a termék terjesztése is összekapcsolná az említett csoportokat: a TOMS cipőkhöz hasonló stratégia (minden vásárlást követően egy rászorulóhoz is eljuttat egy terméket a cég) Koczka szerint ebben a formátumban win-win-win szituáció lehetne. A vásárló nemcsak az új bútornak, de az adományozásnak is örülhet, a rászorulók ingyen hozzájutnak egy olyan termékhez, amellyel kicsit otthonosabbá tehetik az átmeneti lakhelyüket, a cég pedig marketingje részévé tudja tenni a szociálisan érzékeny szerepvállalást is.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a TOMS által fémjelzett és első blikkre vonzó “buy one, give one” (vegyél egyet, adjál egyet) modellt nagyon sok kritika érte az évek folyamán: a leggyakrabban felhozott érv, hogy az adományozás gesztusa inkább az adományozó számára nyújt megelégedést, s nem annak hasznos, aki azt kapja. Misetics kritikájához hasonlóan a szakértők itt is amellett érvelnek, hogy sokkal nagyobb hatást fejthetne ki a cég, ha a cipők adományozása helyett a szegénység csökkentésén fáradozna - például azzal, hogy a gyártást azokon a területeken végzi, ahol a magas szegénységi és munkanélküliségi ráta miatt a helyiek a rászorulnak ingyen cipőre.

"Szíriai szoba" az IKEA-ban. Fotó: archdaily.com 

Az év designja a menekülttáborban?

Hogy mennyire adekvát választás az IKEA-hack egy ilyen témájú diplomaprojekt esetében, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a svéd cég folyamatos kiállásai és figyelemfelhívó akciói a menekültválság közepette. Az egyik legismertebb eset az egyik norvég áruházukban felépített szíriai otthonbelső, amelyben a tárgyakon elhelyezett cédulák szír menekültek történeteit elevenítik fel, illetve tippeket adnak a látogatóknak, hogy miként tudnak segíteni. Emellett 2016-ban a UNHCR-rel közösen tervezett Better Shelter nevű sátruk elnyerte az év designja díjat is. Per Heggens, az IKEA Foundation elnöke a tervezési folyamatról egy interjúban elmondta, hogy tervezői csapata az UNHCR-rel szoros együttműködésben alakította ki a terméket. A szervezet szava a szakértelem mellett már csak azért is sokat nyomott a latba, mivel ők számítottak a legnagyobb potenciális felvásárlónak a piacon, valamint az ő tapasztalatuk és helyismeretük segített a designereknek, hogy olyasmit hozzanak létre, amit aztán az érintettek valóban használni fognak.

Better Shelter átmeneti otthonok egy menekülttáborban. Fotó: Better Shelter

A fenti esettanulmányok alapján elmondható, hogy a segítő szándék és a problémákra nyitott szem önmagában még nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy egy designer képes legyen egy rászoruló csoport számára megfelelő és valóban hasznos terméket tervezni. Amennyiben elfogadjuk Misetics kritikájának alapgondolatát, akkor azt mondhatjuk, hogy nemcsak Laczkó Juli terMINI-je, de Koczka Kristóf Out of the bagje vagy az IKEA Better Shelterje sem állja meg tökéletesen a helyét, hiszen ahelyett, hogy a hajléktalanok vagy a menekültek állapotának megszüntetésén munkálkodnának, a fennálló helyzetet igyekeznek foltozgatni „jószándékú design-termékekkel”. Kérdés azonban, hogy mennyire szabad ezt az átmeneti foltozgatást alulértékelni olyan ügyek esetében, amelyeket akkora ellenszélben kell képviselni, mint az otthontalan közösségek ügyét.

Szerző: Sárai Vanda
Cimkék: kortárs művészet, MOME, társadalom, design, elmélet,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

Yolocaust. Hát szabad ilyet csinálni?

Egy projekt, amely viharos gyorsasággal járta be a netet, azokat a szelfizőket leckézteti, akik a berlini holokauszt emlékműnél fotózták le magukat. De mit ér el a már nevében is provokatív Yolocaust?

A siker a változásban mérhető. Social design I.

Nekifutunk, cikksorozatban próbáljuk tisztázni, mi fán terem a social design. Konkrét projektek alapján, szemléleti azonosságokat és izgalmas praxisokat keresve. Első rész: vegyünk egy receptkönyvet!

Mi van a posztszocin túl? – V4 design az Iparművészetiben

Ha V4, akkor a közös tradíciók hangsúlyozása. Ez adja az Iparművészetiben látható kiállítás vezérfonalát is - de nem kellene-e már szögre akasztani a magunkra húzott, egzotikus posztszoci uniformist?