Oroszország pavilonjának nemzeti biztosa s egyben kurátora Szemjon Mihajlovszkij művészettörténész, az orosz elnök mellett működő Kulturális és Művészeti Tanács tagja, aki, mint ahogy arról a TASZSZ hírügynökség beszámolt, előbb csak fiatal művészeket akart kiállítani, később azonban Szasa Pirogova (31), illetve a Georgij Kuznyecov (32) és Andrej Blohin (30) alkotta Recycle Group mellé bevette a csapatba a szovjet-orosz nonkonformista művészet egyik veteránját, a 71 éves, 1989 óta nagyobbrészt New Yorkban élő Grisa Bruskint is, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy „teljesebb képet adjon a kortárs orosz szcénáról”. Míg Bruskin Oroszország múltjával konfrontálódik munkáiban, a többiek a jelent, sőt a jövőt vizsgálják, a Recycle Group például azokat a gépeket, járműveket és műtárgyakat, amelyek az emberiség földi létének nyomát őrzik majd a „világvége” után.
Grisa Bruskin: Cím nélkül, 1989, színes litográfia, a Marlborough Gallery jóvoltából,
forrás: artnews.com
A legutóbbi Sao Paulo-i biennálé művészeti igazgatója, a német Jochen Volz által kúrált brazil pavilon főszereplője Cinthia Marcelle (43), a hazájában igen népszerű média- és installációs művész lesz, míg mások kettejük meghívására egészítik ki munkáikkal a pavilonban bemutatandó helyspecifikus installációt. Marcelle „specialitásai” a minimális, gyakran paradoxnak tűnő kiegészítések a kiállítóhely szerkezetéhez. A MoMA PS1-ben rendezett tavalyi kiállításán például a téglafal sorai közé, a habarcsba nyomott krétadarabokkal adott egészen másfajta – törékeny, instabil – hangulatot az épületnek. Velencére egy új videoinstallációval készül, állandó partnerével, a filmes Tiago Mata Machadoval közösen, amihez az egész pavilon padlóját az egyik irányba erősen lejtőssé alakítja át, hogy a látogató már az épületbe érve megfosztasson az egyensúly érzésétől. Velencei munkája is társadalmi-politikai konfliktusokat fog tematizálni; Brazília azon országok közé tartozik, ahol ma ehhez a témához nem nehéz alapanyagot találni.
Cinthia Marcelle, forrás: videobrasil.org.br
Míg a legtöbb ország fiatal, illetve középgenerációs művészekkel képviselteti magát, addig Ukrajna fotóművészetének „nagy öregjét”, Borisz Mihajlovot (79) jelölte. Kiállításának kurátorai Peter Dorosenko és Lilia Kudelia lesznek. Mihajlov konceptualista ihletésű fotósorozataival vált ismertté, melynek hősei az egyszerű hétköznapi emberek, főleg olyanok, akik vesztesei a Szovjetunió szétesésének, a vadkapitalizmusnak. Nemzetközi hírnevet a hajléktalanokról készített sorozatai hoztak számára. Fotói nyilvánvalóvá teszik azt a hatalmas szakadékot, ami a propaganda által sugallt jólét és a valóság között napjainkban is ugyanúgy tátong mint a szovjet időkben. Legújabb sorozata a Parlament címet viseli, ennek alapját olyan screenshotok képezik, melyeken a parlamenti közvetítések képkockái láthatóak. Ezek azonban torzítva jelennek meg, úgy, ahogy közvetítési zavarok vagy a TV-készülék meghibásodása esetén szoktak. A művek hatásosan fejezik ki alkotójuk véleményét a közéletről és arról a szomorú tényről, hogy az álhírek terjesztése, az információk manipulálása napjainkra szinte normává vált.
Borisz Mihajlov: Cím nélkül, A nem én vagyok én sorozatból, 1992, C-print, 170 × 100 cm, a Suzanne Tarasieve Paris jóvoltából, forrás: slash-paris.com
A román pavilonban szereplő Geta Bratescu joggal pályázhat a biennálé legidősebb résztvevőjének címére: a „keleti avantgárd” egyik nagyasszonya, akit a szakmai jelölőbizottság javaslata alapján a kulturális minisztérium nevezett a biennáléra, a napokban lesz 91 éves. Velencében 57 (!) éve szerepelt először a román pavilon egyik kiállítójaként, négy éve pedig a központi tárlatra kapott meghívást. A Magda Radu által kúrált mostani kiállításának középpontjában a művész 2014-es minimalista performansza, a The Line áll, amit egy fiatal fotós és filmes, Stefan Sava rögzített kamerájával. A filmen mindvégig Bratescu törékeny, hajlott koráról is árulkodó keze látható, amint egy vastag filctollal határozott fekete vonalakat húz egy vázlatlapra. A vonalakból felépülő egyszerű, absztrakt figurák idegen írásjelekre, betűkre emlékeztetnek, ami azért sem véletlen, mert alkotójuk képzőművészeti tanulmányai mellett irodalmiakat is folytatott. A velencei prezentáció retrospektív jelleggel, és a legújabb munkákat is bevonva azt mutatja be, hogyan kapcsolódik össze Bratescu művészetében az írás és a rajzolás.
Geta Bratescu a műtermében. Fotó: Stefan Sava, forrás: independent.co.uk
Dániában a Danish Arts Foundation a pályázatokat elbíráló zsűri javaslatára Kirstine Roepstorffot (45) jelölte velencei résztvevőnek. Bemutatójának egyszerre sokatmondó és rejtélyes címe: INFLUENZA. Theatre of Glowing Darkness. Because we need to relearn. (Az izzó sötétség színháza. Mert újra kell tanulnunk). A művészt korábban nagyméretű, médiaképeket régi fotókkal vegyítő kollázsai tették ismertté, melyeket fóliákkal, textilekkel kombinálva épített egész falat elfoglaló tablókká. Az utóbbi időben fából, fémből vagy betonból készült plasztikai elemeket is felhasznál, s így kompozícióival kilép a térbe is. Sok munkájának témáját a politikai eszmék bukása, a hatalmi viszonyok alakulása képezi. Velencére egy számára is újdonságot jelentő projekttel pályázott: egy olyan színházzal, melyben nincsenek emberi szereplők. Ő maga „reflexiók színházának” nevezi ezt, aminek szereplői a fény és a sötétség. Arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a sötétségre ugyanúgy szükség van mint a fényre. Színháza arra bátorít, hogy merjünk „alámerülni” a sötétben, fogalmazzuk újra a sötétséghez való viszonyunkat.
Kirstine Roepstorff: Yellow Dragon of the Center, 2013. Forrás: wikipedia
Koszovó harmadik alkalommal vesz részt a biennálén, ahol Lost and Found címmel az egyik legismertebb koszovói képzőművész, a New Yorkban élő Sislej Xhafa (47) szóló kiállítását mutatják be. Xhafa szerepelt már Velencében; négy évvel ezelőtt az olasz pavilonba hívták meg. Mostani bemutatójának kurátora Arta Agani, a Koszovói Nemzeti Képtár igazgatója. Xhafa művei olyan kérdéseket járnak körül, melyek ma az egész emberiséget foglalkoztatják: a szabadságot, a társadalmi egyenlőséget és igazságtalanságokat. Nem ítél, „csak” arra törekszik, hogy megértse a társadalmat és tapasztalait kérdések formájában fogalmazza meg. Velencei projektjében a valóság apró részleteit emeli ki megszokott környezetükből és azt vizsgálja, milyen emóciókat vált ki – a nosztalgiától a lázadásig – ezeknek a változásoknak az érzékelése. Munkája, ami korábbi alkotásaihoz hasonlóan „akcióként”, „konceptuális stratégiaként” írható le, a kulturális sztereotípiákkal, előítéletekkel foglalkozik, melyekhez saját élettapasztalatai jelentik az inspirációt.
Sislej Xhafa. Forrás: artzealous.com
A kínai pavilonban Continuum – Generation by Generation címmel négy művész, Tang Nannan, Wu Jian’an, Wang Tianwen és Yao Huifen kiállítása lesz látható; a kurátor Qiu Zhijie, aki maga is művész, s egyben a kínai Központi Képzőművészeti Akadémia kísérleti művészeti iskolájának dékánja. A bemutató a kurátor szándéka szerint egyfajta főhajtás lesz 5 évezred kínai művészetének egymásra épülése, kontinuitása előtt. A négy, egészen eltérő profilú alkotó egymással együttműködve készíti el munkáit s egy nagyszabású közös multimédia show-t is létrehoz. Tang Nannan (48) a festménytől a sokcsatornás videóig számos műfajban alkot, fő témái a nosztalgia és a modern városi élet, az emlékezés, az élet és a halál. Wu Jian’an (38) a hagyományos kínai technikákat, elsősorban a papírkivágásokat használja kortárs témákra reflektáló installációihoz. Wang Tianwen a tradicionális kínai árnyék-bábszínházhoz készített figuráival vált ismertté, míg Yao Huifen (50) a selyemhímzés nagymestere. Kína igen büszke arra, hogy a biennálé központi kiállításán, a Viva Arte Viva-n is hat művészük munkái fognak szerepelni.
A kínai pavilon plakátja. Forrás: cafa.com.cn
A cikk lejjebb folytatódik.