Vagy 200 művész és művészetközeli személy közösen jegyzi azt a kezdeményezést, amely a jobboldali populizmussal szemben határozza meg magát. Hands Off Our Revolution! a nevük. De mit

Hands Off! – El a kezekkel, de mitől és kinek?

Vagy 200 művész és művészetközeli személy közösen jegyzi azt a kezdeményezést, amely a jobboldali populizmussal szemben határozza meg magát. Hands Off Our Revolution! a nevük. De mit jelent mindez?

2017-02-25

A múlt héten jelentette be megalakulását a „Hands Off Our Revolution” (El a kezekkel a forradalmunktól, HANDS OFF) nevű művészeti szerveződés. A csoport 200 képzőművészt, zenészt illetve a kulturális színtér prominens alakjait tömörítő szerveződés, olyanoké, akiket a jobboldali populizmusnak az utóbbi években megfigyelhető térnyerése motivált arra, hogy petíciók és borzongás helyett aktív szereplőkként vállaljanak részt a kortárs politikai diskurzusban. A tagok között olyanokat találunk, mint Anish Kapoor, Laurie Anderson, Ed Ruscha, Matthew Barney, Rosalind Krauss, Hal Foster műritikus, Catherine Opie,  William Kentridge, a korábbi Turner-díjas Steve McQueen, az egykori Talking Heads zenekar alapítója, a hanginstallációkat is készítő  David Byrne, vagy a Budapesten is többször kiállító, az OFF-Biennálén is szerepelt dél-afrikai képzőművész, Kendell Geers.

Oldalukon közzétették küldetésnyilatkozatukat: „Hiszünk abban, hogy a művészet segíthet az erősödő jobboldali populista és fasiszta retorika, a xenofóbia, rasszizmus, szexizmus, homofóbia, és a könyörtelen intolerancia térnyerése ellen... Művészként az a munkánk és kötelességünk, hogy újragondoljuk és újraépítsük azokat a szociális viszonyokat, amelyeket a jobboldali populizmus fenyeget. A mi kötelességünk az, hogy szolidaritást vállaljunk. Nem hallgatunk!”

A kezdeményezés logóját Mark Titchner tervezte. Forrás: handsoffourrevolution.com

Kiállítások és akciók sorozatát képzelik el, amelyeket tekintélyes művészeti intézményekben és alternatív terekben valósítanak meg. Az elkötelezett kortárs művészek azt is ígérik, hogy olyan állásfoglalásokkal és kérdésekkel szembesítik majd a közönséget, amelyek az Egyesült Államokban, Európában „és máshol” kialakult jelenségekre és helyzetekre reflektálnak. „Hogy azt tegyük, amire a művészet mindig is törekedett: segítsen elképzelni és megformálni azt a világot amiben mi élni szeretnénk.”

A kijelentések nagyvonalú prófétikussága első olvasatra is kérdések sorát veti fel. Kik azok a mi?  Mit szeretnének? Milyen forradalomról van szó? Ki jelenti a célcsoportot? A célokat hogyan kívánják elérni? Művészet és politika évtizedek óta kéz a kézben járnak, az elmúlt években a politikailag vagy társadalmilag elkötelezett művészeti projektek és kiállítások a reneszánszukat élik. De közben folytonos vita tárgyát képezi ezeknek a vállalkozásoknak a sikeressége, kimenetele. Mennyire lehet a 21. században művészettel hatást gyakorolni tömegek gondolkodására?

Azaz képes lehet-e a baloldali, liberális művészközeg elitje lokális projektekkel elérni és meggyőzni vagy legalábbis érzékenyíteni például a Breitbart olvasóit? Egyáltalán, erre vállalkoznak-e? E pillanatban sem a projekt címe, sem Mark Titchner egész képernyős oldalnyitó gifje nem értelmezhető a jelenleg elérhető információk alapján.

Az Objektiv című norvég oldal összegyűjtötte pár résztvevőnek a HANDS OFF-hoz való viszonyáról tett kijelentéseit, de ebből sem kapunk egységes képet az elgondolásról.

A példákat az Anish Kapoor  nyilatkozatához hasonló kijelentések dominálják. Kapoor az Objektiv idézete szerint arról beszél, hogy a művészet, vagy a résztvevők művészete az emberiesség manifesztációi a kicsinyes előítéletességgel szemben, majd megkérdőjelezi a neki nem tetsző – bár adott esetben demokratikus úton megválasztott – kormányok és döntéseik legitimitását. A többi megkérdezettnél is sokhelyütt szerepelnek olyan egyértelműen negatív jelentéssel bíró szavak, mint például az empátiahiány vagy a kegyetlenség, amelyek az új-jobboldal szavazóinak szerintük általános mentalitását jellemzik.

Ez a fajta retorika könnyen annak a frusztrációnak az újratermeléséhez vagy megerősítéséhez vezethet, amelyet sok politikai elemző, a gazdasági faktorok mellett, a Trump- és a Brexit-jelenség egyik fő okának tart: miszerint az átlagemberek egy része nem tud azonosulni a  liberális elit által propagált értékekkel és célokkal, és szavazatukkal ennek az elégedetlenségnek adtak hangot. Amennyiben feltételezzük, hogy a HANDS OFF projektjei a művészetre nyitott közönségen túl szélesebb társadalmi rétegekhez is eljut, akkor a Kapoor-féle nyilatkozat által képviselt magatartás pont azoknak a jelenleg is fennálló szakadékoknak a megmaradását fogja szolgálni, amelyeknek az áthidalása lenne a feladat.

A fentebbi megközelítések mellett azonban hangot kapnak lényeglátóbb, nem csak a szimptómákra reagáló elképzelések is, amelyek a rendszerben keresik a hibát, és reflektálnak a kultúrának és a művészetnek a változásban, a változtatásban való, vállalható szerepére.

„Gazdaságok és közösségek egykor az ipar, a gyárak és a mezőgazdaság körül virágoztak, és a munkahelyek alternatíva nélkül tűnnek el. Mégsem hallani egyetlen olyan politikust sem, aki egy bevonó jellegű, kifizetődő és fenntartható, hiteles munkahely-teremtő programmal állna elő. Ezért kell a kultúrának is felszólalnia” – mondja például Iwona Blazwick, a londoni Whitechapel Gallery igazgatója.

„Sok okból csatlakoztam az együttműködéshez, de mindenekelőtt azért, mert ragaszkodom a művészet radikális jellegéhez. Itt az ideje, hogy a művészek, kritikusok, kritikusok és akadémikusok erősen visszavágjanak a baloldalról, és hogy felidézzék, ahogyan ezt teszik is azokat a múltbéli pillanatokat, amikor a kulturális gyakorlatokat a baloldali politika töltötte fel lendülettel és vice versa. Ezekben az esetekben a művészet több volt, mint egy luxuscikk, celebritások színpadja vagy botrány téma, és megint az lehet.” – Hal Foster művészettörténész és művészetteoretikus, a Princeton University-ről.

Jelenleg még kérdéses, hogy melyik hozzáállás érvényesül majd. Mindenesetre: kövessük az eseményeket, hisz a szervezet első projektjét márciusban fogják bemutatni! És közben reméljük a legjobbakat.

Szerző: Benedek Kata
Cimkék: kortárs művészet, társadalom, kollektíva, OFF-Biennále Budapest,

Hozzászólások
Kapcsolódó cikkek

„Amikor azt kalkulálod, hogy meddig mehetsz el, az már nem demokrácia” II.

Interjúnk második részében Nemes Csaba arról beszél, 2009 miért hozott fordulatot gondolkodásában és művészetében is. Miért fordult egyre inkább a társadalmi kontextus felé - és mi következett ebből?

„Amikor azt kalkulálod, hogy meddig mehetsz el, az már nem demokrácia” I.

Talán nem túlzás: Nemes Csaba képzőművész pályája csúcsidőszakába lépett. Ezt elismerések is jelzik, de leginkább a munkák ereje, minősége. Megkérdeztük: mi foglalkoztatja, mit csinál? És miért?

Yolocaust. Hát szabad ilyet csinálni?

Egy projekt, amely viharos gyorsasággal járta be a netet, azokat a szelfizőket leckézteti, akik a berlini holokauszt emlékműnél fotózták le magukat. De mit ér el a már nevében is provokatív Yolocaust?