Megkönnyebbülés volt a Londonban dolgozó külföldi tudósítók számára, hogy néhány órára kiszabadulhattak a Brexit kiváltotta felfordulásból és három héttel az új épület, a Switch (Kapcsolóház) megnyitása után Georgia O’Keeffe önálló kiállításának sajtóbejárására visszatérhettek az impozáns Tate Modernbe.
Ahogy az a világ leglátogatottabb modern művészeti múzeumától elvárható, az épület bővítésével járó felfokozott figyelem közepette az új érát emlékezetes vállalkozással kezdték. Az időzítés nem véletlen: 2016 a XX. századi művészet egyik úttörője New York-i színrelépésének centenáriuma. Georgia O’Keeffe (1887-1986) hasonló léptékű anyaggal, több mint száz, részben termése színe-javát képező munkával még soha nem kapott bemutatkozási lehetőséget Amerikán kívül. A szigetországban utoljára húsz éve voltak láthatók festményei, de a nagy érdeklődést az azóta eltelt hosszú idő mellett az a meglepő, egyben szomorú tény is magyarázza, hogy brit közgyűjteményekben egyetlen O’Keeffe alkotás sem található.
Georgia O’Keeffe:Jimson Weed/White Flower No. 1 1932, olaj, vászon, 122 x 102 cm, Crystal Bridges Museum of American Art, Arkansas, USA. Fotó: Edward C. Robison III© 2016 Georgia O’Keeffe Museum/DACS, London
A kiállítás kurátora, Tanya Barson nem csinált titkot abból, hogy az összeállítás fő szempontja az amerikai művésszel kapcsolatban kialakult közhelyek eloszlatása volt. Ennek szellemében attól sem riadt vissza, hogy csalódást okozzon O’Keeffe rajongói zömének, akik számára a legnagyobb örömet színpompás, túlméretezett, az erotikus fantáziának teret adó virág-ábrázolásai jelentik. Gyorsan meg kell nyugtatni azonban a potenciális látogatókat, mert az 1932-es keltezésű Jimson Weed/White Flower No. 1 azért csak eljutott a Temze déli partjára. Ez volt a legdrágább, női festő alkotta kép, amikor két éve a Sotheby’s New York-i aukcióján több mint 44 millió dollárért cserélt gazdát. Új tulajdonosa az arkansasi Crystal Bridge Museum alapítója, Alice Walton, a Walmart áruházlánc örököse. Ő kölcsönözte ki most a Tate-nek a fantasztikus fehér virágot, mely a kurátor szerint az O’Keeffe-fel “azonosított valamennyi jellegzetességet magán viseli”. A vadvirág Új-Mexikóban honos, ahová a festőnő rendszeresen vonult vissza tájképeket is festeni.
A virágos képek egy viszonylag kisebb teremben összegyűjtve várják a látogatókat. Tanya Barson az igazi “fénypontoknak” az amerikai művész pályafutásának “érdemeiken alul értékelt” műveit tekinti. Különleges vonása a shownak, hogy O’Keeffe-nek az absztrakt művészet iránti korai érdeklődését aláhúzva a rendezők rekonstruálták a New York-i 291 Galéria kiállítóterét, ahol 1916-1917-ben először állították ki rajzszénnel papírra vetett grafikáit, köztük a Special No. 9-et, vagy az Early No. 2-t.
Georgia O’Keeffe: Black Mesa Landscape, New Mexico / Out Back of Marie’s II, 1930, olaj, vászon, 61,6 x 92,1 cm, Georgia O’Keeffe Museum. A The Burnett Foundation ajándéka. ©Georgia O’Keeffe Museum
Ahogy Barson elmondta, a 260 millió fontos beruházással felépített új szárny avatását követő első kiállítás tárgya aláhúzza a múzeum elkötelezettségét a női egyenjogúság iránt. A napjainkban született műveket is tartalmazó állandó kollekcióban immár 36 százalékot képvisel a „gyengébb nem” ouvre-je. Besorolásával kapcsolatban mellesleg magának O’Keeffe-nek az volt a véleménye, hogy „bár férfiak úgy tartanak számon, mint a legjobb festőnőt, azt hiszem, én az összes festő közül vagyok az egyik legjobb”. A kurátor asszony meggyőződése szerint O’Keeffe egész életében ellenállt a kísértésnek, hogy nemi alapon ítéljék meg művészetét. Hosszú pályafutása során nem volt boldog sem akkor, amikor a húszas években férfi kritikusok és művészek „nőiesnek” tartották termését, sem jóval később, amikor az 1970-es évek feminista írói „sajátították ki” maguknak. A valóságban Georgia O’Keeffe nem pusztán szenvedélyes, hanem kifejezetten művelt képzőművész volt, aki legalább annyira érdeklődött a formák és a dizájn, mint a női szexualitás iránt.
Külön terem tárgyalja a kiállításon O’Keeffe személyes és intellektuális kapcsolatát férjével, Alfred Stieglitz fotóművésszel, kinek modern művészeti ismeretei révén felesége is könnyebben kiigazodott az avantgárd folyamatokban. Stieglitz maga is szerepet kap a tárlaton. A fotóiból készült válogatásban O’Keeffe portréi és aktjai is helyet kapnak, érzékeltetve az egymásra és művészetükre gyakorolt kölcsönhatást is. A „modernizmus anyjaként” is aposztrofált művész pályafutásának igazából minden fejezetébe bepillantást nyerünk, a már említett legkorábbi, a zene és érzelmek ihlette absztraktoktól a New York-i felhőkarcolók megörökítésén át az új-mexikói tájképekig.
Alfred Stieglitz: Georgia O’Keeffe, 1918, fotó, palládium print, papír, 243 x 192 mm. J. Paul Getty Museum, Los Angeles, ©The J. Paul Getty Trust
Londonban október 30-ig tart nyitva a kiállítás, majd az anyag december 7. és 2017. március 26. között a bécsi Kunstforumban, 2017. április 22. és július 30. között pedig a torontói AGO-ban, az Art Gallery of Ontario-ban lesz látható.
Ami pedig a Tate Modern jövőjét illeti, a bővítés során átrendezett állandó kollekció mellett olyan kimagasló események szerepelnek az időszaki tárlatok programjában, mint a Sir Elton John modernista fotógyűjteményéből készült válogatás (2016. november 10. – 2017. május 7.), Wolfgang Tillmans (2017. február 15. – június 11.), Alberto Giacometti (2017. május 9. – szeptember 10.) majd Modigliani (2017. november 22.- 2018. április 2.) gyűjteményes kiállítása.
A cikk lejjebb folytatódik.