A szöveget az East Art Mags projekt keretében, az Artalk.cz-vel együttműködésben publikáljuk.
Szerző: Anna Remesova, fordította: Hanzelík Gábor
„Világunk fordulat előtt áll. Olyan világ ez, amelyben hemzsegnek a technológia által közvetített dolgok, a mindennapi élet csupa absztrakció, virtualitás és komplexitás. A xenofeminizmus az ehhez a valósághoz idomított feminizmust képviseli: az újszerű furfangok, léptékek, és víziók feminizmusa ez. A jövőnk a tét, amelyben a genderegyenlőség és a feminista emancipáció megvalósulása hozzájárul az ember szükségleteire épülő univerzalista politikához, fajtól, személyes képességektől, gazdasági és földrajzi elhelyezkedéstől függetlenül.”[1]
Forrás: Anarchotranshuman.org
Ezekkel a szavakkal kezdődik a magát Laboria Cuboniksnak nevező csoport által írt, most két éves Xenofeminista kiáltvány. A feminizmus cseh művészetben elfoglalt helyéről szóló, itt következő elmélkedést ez a XXI. századi feminizmus elméleti és filozófiai hátterére rezonáló szöveg nyitja.
Az utóbbi időben megmutatkozott, hogy a feminista pozíciókból kiinduló kritika meglepő módon még 2017-ben is a társadalom neuralgikus pontjának számít, és maga a feminizmus fogalom is szokatlan indulatokat hív elő. A feminista akciókkal, kampányokkal, előadásokkal párhuzamosan emelkedik a védősánc, ami néhány esetben dühödt sovinizmusba, más esetekben a feminizmust fölöslegesen problémázó mozgalomként elutasító reakciókba torkollik. Mégis, mi minden történt az utóbbi időben?
Az UMPRUM-on (Cseh Művészeti, Építészeti és Design Főiskola – a szerk.) Anežka Bartlová szervezésében ősz óta zajlik egy nyilvános előadássorozat Feminizmus és/a művészet/ben címmel. Ennek keretein belül olyan előadók váltották egymást, mint például Libora Oates-Indruchová, Petra Hlaváčková, Martina Pachmanová teoretikusok és Isabella Grosseová művész. A tranzit.cz szervezet Tereza Stejskalovának köszönhetően elkezdett foglalkozni a kérdéssel: miként kellene kinéznie egy olyan intézménynek, amely a programjában és működésében a feminista kritikát és elméletet hangsúlyozza. Az eredmény több vita és szeminárium volt, amelyeken külföldi vendégekkel közösen olvasnak szövegeket, és egy olyan „használati útmutatón” gondolkodnak, mely egyfajta irányelvként szolgálna az intézményeknek, hogy mi módon kerüljék el a genderalapú diszkriminációt és marginalizációt.
A művészeti felsőoktatási intézményekben felkavarta az állóvizet, amikor a Čtvrtá vlna (Negyedik hullám) aktivistái a Facebook-oldalukon egy videót tettek közzé, amelyben anonim kommentárok hangzanak el művészetet és filmművészetet tanuló diáklányoktól az iskolai szexizmussal kapcsolatos saját tapasztalataikról.
A Čtvrtá vlna csoport. Forrás: Hospodářské Noviny, fotó: Matěj Stránský
Ha az egyes akciókat kicsit távolabbról szemléljük, azonnal feltűnik a cseh feminizmus néhány jellegzetessége. A feminitás, szexizmus és genderegyenlőtlenség témájával elméletben főleg nők foglalkoznak. Ez gyakran vezet tisztán női csoportosulások és kiállítások kialakulásához – néhány évvel ezelőtt ilyen kiállításokkal volt tele a padlás. A prágai NTK galériában 2012-ben női festők műveit bemutató kiállítás (Kortárs cseh festészet), aztán Brnóban két évvel később a Grey Gold, Cseh és szlovák 65+-os női művészek (Brno, Dům umění), és a Néha szoknyában: A 90-es évek művészete (Moravská Galerie v Brně) című kiállítások voltak láthatók.
Ezek az események, ahogy a velük együtt óvatosan felfutó feminista teória is a cseh feminista művészettörténet hiányosságaihoz kötődtek. Ez azt jelenti, hogy mindenekelőtt a történeti kánon megváltoztatásán dolgoznak, először is női nevekkel egészíti ki azt. Ez némileg a feminizmus korai hullámára emlékeztet, amikor a küzdelem a nők szavazati jogaiért és a nemek társadalmi egyenlőségéért folyt. Ma viszont jó pár évvel odébb vagyunk, és úgy tűnik, hogy a kánont – legyen bár a „nagy fehér férfiak kánonja”, vagy a „Nyugat kánonja” – nem elég utolérni. Az is látszik, hogy az egyenlőség a munkaerőpiacon egy nemet sem szabadít fel vagy emancipál, és ezért inkább magát az egyenlőtlenségeket támogató és megszilárdító gazdasági és politikai rendszert kell alávetni komplex kritikának és elemzésnek.
Grey Gold. Cseh és szlovák nőművészek 65+ / Dům umění města Brna, Brno, 2014. Fotó: Artalk.cz
Abban a pillanatban, amint a művészettörténet apolitikussága sántítani kezd, és a feminizmust mint a feminitás intim élvezetét értelmezik, azonnal színre lép a kortárs művésznők aktivizmusa. Ez azonban már nem annyira a művészet, mint a mediális kommunikáció, és a strukturális változás szintjén zajlik. Mint például a Čtvrtá vlna rövid népszerűsítő videói vagy a tranzit.cz által készített, kulturális intézményeknek szánt feminista útmutató.
Napjaink politikai aktivizmusából – amelyben részt vesznek művészek és művészhallgatók is –, mindenekelőtt az látszik, hogy feminizmusból ma sokféle van, és hogy ezek bizonyos mértékben kötődnek az egyenlőtlenség általános elemzéséhez, legyen szó akár rasszról, nemről, vallásról vagy gazdasági tőkéről. A XXI. századi feminizmus pozitív fejleménye a szexista morál és a diszkrimináció hátterével foglalkozó kritikai-politikai terület. Talán pont ezért van az, hogy a Čtvrtá vlna videói olyan erős mediális reakciókat váltanak ki. És addig, amíg a művészet az újfajta feminizmussal még csak ismerkedik, a régi típusú sovinizmus az egészségesnél nagyobb teret kap. A maszkulin hozzáállás – legyen bár szándékolatlan vagy kritikus – a genderdominancia gazdasági hátteréhez a másik oldalról közelít. Az objektifikációk és a branding – azaz a saját márka bizonyosfokú kiépítésének – világát ezek a művészek nem elemzik, inkább exponálják. Kicsit szerencsétlenül kapcsolódott ebbe a művészvitába a Black Hole Generation művészeti csoport kiáltványa, (a BHG tagjai: (David Krňanský, Martin Lukáč, Julius Reichel & Štěpán Marko, Honza Matoušek – a szerk.), amely még ugyan arrogáns, színtér-fölötti perspektívát képviselt, ám a Nevan Contempo galériában megszemlélhető katalógusban ezen kiáltvány egyes pontjai inkább a kortárs művészeti világ állapota körüli tanácstalanság cinikus vallomásaivá váltak. Az egyébként véletlenszerű kiállításuk soviniszta interpretációit segítette egy művészetteoretikus túlnyomóan ironizáló bevezető szövege is, valamint a katalógus női modelleket szerepeltető lapjai. A macsóság ezekben csak mintegy akaratlanul, reflektálatlanul jelent meg.
A Black Hole Generation (BHG) katalógusa. Nevan Contempo galéria, 2017.
Más síkon folyt aztán a vita az idei Jindřich Chalupecký-díj egyik jelöltje (a későbbi díjazott) körül. Matyáš Chochola a maszkulin energiát legelőször a széthulló nightclubra emlékeztető sötét hangulatú installációjában, később az ünnepi ceremónián való fellépésével és a különféle beszélgetésekben exponálta, ahol mindvégig szándékosan provokált, és elviselhetetlen sovinisztaként viselkedett. Chochola szándékosan épít imidzset, saját márkát, ami nem azért ugrasztja elő a kritikusokat, mert előtérbe állítja a macsó viselkedést, hanem mert a kiállásában és a művészetében meglepően kritikátlan és mentes minden szubverziótól. Érdekes ezt összehasonlítani a Mary Ann Doan szövegeiben szereplő női álarcosbál-elmélettel, ami a női egzaltáltságot egyfajta stratégiának látja, aminek segítségével a nő megszökhet az objektifikáció elől, és ehelyett saját maga ajánlhatja fel, az álarcát, az affektált külső látszatot.[2] Chochola viszont nem keresi a saját soviniszta maszkjának értelmét, inkább úgy építgeti, mint egy propagálható és piacra bocsátható márkát. Talán így keres utat, miként szabadíthatná fel a mindenkiben benne rejlő primitív ént. Ez azonban az éremnek csak az egyik oldala. A másik – a saját identitás és a politikai és gazdasági hatalom összekapcsolása – ugyanúgy rejtve marad, mint a liberális feminizmusban, vagy épp az identitás-feminizmusban.
Matyáš Chochola performansza. Forrás: Artalk.cz
Egy dolog azonban Chocholának összejött: rombolja az értelmetlen férfi és női dichotómiákat, ahol az előbbit az értelem, az utóbbit pedig a test reprezentálja. A performanszaiban saját magát és a testét helyezi előtérbe, és arra támaszkodik, hogy a művészetben a testiség úgy jelenik meg, mint tisztán női téma. A 90-es évek feminista művészetének értelmezése máig megmarad a művészettörténeti összefoglalókban. Az új feminizmus azonban gyakran nem tart igényt arra, hogy ehhez a dichotómiához visszatérjen. A test kérdését lecserélte a politikuméra, ennek keretein belül keresik a lehetőségeket, hogy hogyan szálljunk szembe a mindkét nem életét befolyásoló társadalmi sztereotípiákkal és a rendszer nyomásával. Ezzel összefügg a feminizmus által felkínált stratégia is. Leginkább az, hogy a kölcsönösségre helyezzék a hangsúlyt, és hogy a csoportidentitást helyezzék előtérbe az autonóm szubjektum helyett. A legismertebb jelenlegi példa a Guerilla Girls lehetne, de valami hasonlóra törekszik a Čtvrtá vlna, vagy a Laboria Cuboniks társulat is. A feminizmus egy másik stratégiája a női mint a másfajta megtapasztalása, és ennek átalakítása a marginalizált témákra fordított figyelemmé.
Matyáš Chochola: Astral Dust Astral. Performansz, 2015. Fotó: matyaschochola.cz
Az anonimitás nem csak a könnyű manipuláció és kommodifikáió elkerülésének eszköze, hanem a megszámlálhatatlanságával és változásokra és kiegészítésekre való nyitottságával jeleskedik a kisebbségjellemzésben is. Az ilyen értelemben nyitott modell lehetővé teszi, hogy figyelmet szenteljünk annak, hogy mi az, ami az egyes szubjektumok között van, mi jelöli ki, és mi kontextualizálja az identitásukat. Az olyan társulatoknak, mint a Guerilla Girls, vagy a Laboria Cuboniks még sikerül világosan megfogalmazniuk a kritikájuk témáját – legyen az bár az intézményesített diszkrimináció, vagy a technológiai fejlődés. Az anonimitáson kívül az új feminista mozgalmak racionalizálják a dominancia kultúráját is – a saját kritikai-teoretikus eszközeik értelmében. Ami egyelőre hiányzik a cseh művészeti porondról, az pont egy erős feminista elméleti és filozófikus hang, ami hatásosan tudna ellenállni a nagy fehér zsenik történeti kánonának. Ez sajnos jelentős mértékben folytatódik napjaink filozófiai koncepcióiban is, mint a spekulatív realizmus, a tárgyorientációjú ontológia, a cselekvő hálózat elmélet, stb., amelyeknek fehér férfi szerzői ezzel szilárdítják meg saját kulturális és intellektuális homogenitásukat.[3]
Čtvrtá vlna: Szexizmus a cseh művészeti iskolákban. Video, 1’32. Forrás: Youtube
Hogy merre fejlődik tovább a cseh feminizmus, az majd csak most derül ki. Viszont az már látszik, hogy a kulturális intézmények és a kurátorok a jövőben nem hagyhatják figyelmen kívül tevékenységükben a feminizmust. Ez ugyanúgy érinti a múzeumi gyakorlatot és a gyűjteményépítés metódusait, mint a társadalmi és történelmi témák reprezentációját. A sokáig elfeledett, és máig megmosolygott feminista diskurzus így nemsokára talán elismerést vívhat ki. Nem csak a posztmodernizmus, antikolonializmus, antirasszizmus és a jelenlegi politikai és gazdasági rendszer progresszív analízisének maradványait magába olvasztó kritika, de az eddig marginalizált témákra való figyelemfelhívás jelentős eszközévé is válhat. Ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a kortárs feminizmus ne maradjon meg a szociális és politikai egyenlőtlenség téziseinek hosszadalmas kinyilatkoztatásánál, hanem maga építse saját, politikumot képviselő teóriáját.
Miként a Cuboniks írja: „(A Xenofeminizmus) szilárdan szintetikus, nem elégszik meg a puszta analízissel. Az XF a leírás és preskripció közötti konstruktív ingadozást képviseli, mikor arra törekszik, hogy a gendert, a szexualitást és a hatalom aránytalanságait illetően mozgósítsa a kortárs technológiák rekurzív potenciálját. (…) A Xenofeminizmus több, mint puszta digitális önvédelem és a patriarchális hálóktól való megszabadulás. A pozitív szabadság gyakorlatát akarjuk ápolni – egy valamiért való szabadságét a valamitől való megszabadulás helyett. Ösztönözzük a feministákat, hogy vértezzék fel magukat ismeretekkel, ami lehetővé teszi a létező technológiák használatát, és a közös érdekek szolgálatába állítható új kognitív és materiális eszközök létrehozását. „[4]
[1] Laboria Cuboniks, Xenofeminism: A Politics for Alienation, bod 0x00. Forrás: laboriacuboniks.net
[2] Mary Ann Doane, Film and the Masquerade: Theorising the Female Spectator. In: Screen, 1982, Vol. 23, 3-4, 74-88.
[3] Erre a tényre utal Tereza Stejskalová az Objekt c. antológiáról írt recenziójában. „Az eredeti cseh szerzőktől és szerzőnőktől származó szövegek megmentik a kiadvány gender kiegyensúlyozatlanságát – a külföldi teoretikusok ugyanis mind férfiak. Nem biztos, hogy ez a szerkesztő hibája, lehet, hogy ezen fehér férfiak által képvsielt gondolati irányzat régóta kritizált gender- és kultúrhomogenitása miatt.” Tereza Stejskalová, Václav Jánoščík (ed.). Objekt. In: Sešit pro umění, teorii a příbuzné zóny, 21/2016, 132.
[4] [4] Laboria Cuboniks, Xenofeminism: A Politics for Alienation, bod 0x07. Forrás: laboriacuboniks.net