Revolution: Russian Art 1917-1932
Royal Academy of Arts, London, április 17-ig
Londoni versenytársai közül az állami támogatás híján kizárólag saját anyagi erejére támaszkodó Royal Academy of Arts rukkolt ki az év első biztos kasszasikert ígérő kiállításával. A Forradalom: Orosz művészet 1917-1932 az első tárlat a sorban, melynek apropóját az oroszországi forradalom centenáriuma adja, s az idén következő számos történelmi-tudományos-művészi megemlékezés nyitányaként rögtön magasra is helyezi a lécet.
A kiállítás híven tükrözi, hogy az emberiség történetének milyen összetett, turbulens változásait vezette be a cárok több mint 300 éves uralkodásának drámai véget vető 1917-es felkelés. A kurátorok centenáriumi vállalkozása Szovjet-Oroszország művészeti életének egy igen jelentős eseményéhez, a leningrádi Állami Orosz Múzeumban 1932-ben megrendezett nagyszabású kiállításhoz nyúl vissza, amely az orosz, illetve szovjet képzőművészet által 1917-től a harmincas évek elejéig megtett utat tekintette át. Monumentális showról volt szó: vagy száz teremben háromezer festmény és szobor kapott helyet. A hivatalos cél az volt, hogy a Szovjetunió munkásosztályát megismertessék a képzőművészettel, egyben az alkotóknak is lehetőséget biztosítottak, hogy kapcsolatba lépjenek közönségükkel. A teljességre törekvés jegyében Kazimir Malevics szuprematista munkáit, köztük a szenvedélyes értelmezési vitákat kavart Fekete négyzetet éppúgy bemutatták, mint a kibontakozó szocialista realizmus jegyében született alkotásokat.
Marc Chagall, Promenád, 1917-18, olaj, vászon, 175,2 x 168,4 cm, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár,
fotó © 2016, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár, © DACS 2016
A Royal Academy of Arts a mai viszonyok közepette legalább annyira becsvágyó blockbusterrel rukkolt ki, mint egykor a leningrádi múzeum. A kétszáz kiállított tárgy java az immár ismét szentpétervári Orosz Állami Múzeumból és a moszkvai Állami Tretyakov Képtárból érkezett, de számos művet kölcsönöztek ki jelentős nemzetközi magángyűjteményekből is. Ahogy a szervezők, köztük Natalia Murray, az 1932-es szemle kurátorának, Nyikolaj Punyinnak szentelt életrajz szerzője is hangsúlyozzák, ez az első alkalom, hogy az avantgárd és a szocialista realizmus együttesen „lép fel” Nyugat-Európában.
A brit múzeumlátogatók számára pedig világossá válik, hogy a 20. század elejének orosz képzőművészete jóval több a különböző kiállításokon és aukciókon rendszeresen megjelenő Malevics, Chagall vagy Kandinszkij ouvre-jénél. Persze azért mindhárman láthatók a Piccadilly úti palota nagytermeiben: Malevics ugyanúgy külön szobát érdemelt ki, mint 1932-ben Leningrádban, sőt, szinte valamennyi ott bemutatott festményét, kerámiáját, grafikáját és a híres „architektonokat”, az új építészet Malevics által elképzelt prototípusait is sikerült itt „újraegyesíteni”.
Borisz Kusztodiev: Bolsevik, 1920, olaj, vászon, 101 x 140,5 cm, Állami Tretyakov Képtár, fotó © Állami Tretyakov Képtár
Az októberi forradalmat követően számos művész – festők, építészek, textilművészek, filmesek, fotósok – belső indíttatásból vagy a rezsim elvárásainak eleget téve is új kifejezési módokat keresett. A kiállítás kitér például az egykori szentpétervári Birodalmi, 1918-tól Állami Porcelángyár tevékenységére, mely a cári család helyett hirtelen a tömegek ellátására állt át. A színvonal azonban magas maradt, a képzett keramikusok mellett Malevics és más avantgárd művészek is beálltak a sorba, még ha szocreál dizájnjaik – mint az 1919-ben keletkezett Zászlóhímző nő – el is tértek szuprematista stílusuktól. Makettek és installációk érzékeltetik a városfejlesztés területen elért látványos eredményeket is. El Liszickij perfektnek szánt lakásterve a sivár valóság ismeretében kétségbeejtően utópistának tűnik.
Kuzma Petrov-Vodkin: Fantázia, 1925, olaj, vászon, 50 x 64,5 cm, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár, fotó © 2016, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár
Az 1920-30-as évek Oroszországának legizgalmasabb dokumentumai alighanem a fotók és filmek. Az Ember és gép elnevezésű teremben láthatók az ukrán fotózsurnaliszta, Arkagyij Sajhet munkái, melyek, mint az 1929-ben lencsevégre kapott Komszomol-tag a gépkeréknél a kollektivizmust és indusztrializációt dicsőítették. Ugyanezt a célt olajfestékkel is el lehetett érni, ahogy ezt Alekszandr Dejneka 1927-es Textilmunkások című képe is bizonyítja. A kiállítás egyik legjellegzetesebb fotómontázsa Varvara Sztyepanova műve, aki férjével, Alekszandr Rodcsenkóval együtt a konstruktivizmus úttörői közé tartozott. Az ötéves terv eredménye címet viselő 1932-es munkáján a mosolygó, egyenesen a látogató szemébe néző, szalutáló Sztálin fényképével az előtérben az ország modernizálásának több jelképe látható, – gépek, gyárkémények, traktorok, – mindez az optimizmus jegyében, egy szebb jövő reményében, melyért a nép mély hálával tartozik a személyi kultuszát építő Joszif Visszarionovicsnak.
A kiállítás egyik leghatásosabb festménye a brit művészetkedvelők által eddig kevésbé ismert Kuzma Petrov-Vodkin Petrográdi madonna című vászna, melyen egy aggódó anya szorongatja gyermekét a kaotikus városban. Központi mű Marc Chagall 1917-18-as festménye, a Promenád is, amely még abból az időből származik, amikor az alkotó Vityebszk művészeti biztosa volt. Több festőtársához hasonlóan Chagall is hamarosan kiábrándult a forradalomból és 1923-ban végérvényesen Párizsba költözött.
Alexander Dejneka: Textilmunkások, 1927, olaj, vászon, 161,5 x 185 cm, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár, fotó © 2016, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár, © DACS 2016
Valószínűleg a Leningrádból később Moszkvába átköltöztetett, alaposan kibővített seregszemle látogatói csak utólag ismerték fel, amit most a Royal Academy tárlata egyértelműsít: 1932 egyben az orosz avantgárd művészet hattyúdalát is jelentette. Sztálin rendelettel nyilvánította dekadensnek az avantgárdot, és deklarálta, hogy csak a szocreál művészetnek van helye a szovjet kultúrában. A fővárosban ötszáz művész 3500 műve között már alig jutott hely az absztrakt és konstruktivista munkáknak. Ahogy a kurátor, Nyikolaj Punyin diplomatikusan fogalmazott: „A jelenlegi kiállítás nem formálhat jogot a szigorú történelmi folytonosságra, mindaz, ami jött és ment, nincs képviselve… Nem a folytonosság és historicizmus a legfontosabb most: új életet építünk, új művészeti kultúrát, ezért inkább előre kell nézni, mint számon tartani a történelmi múlt minden lépését”.
Kazimir Malevics: Parasztok, 1930 körül, olaj, vászon, 53 x 70 cm, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár, fotó © 2016, Állami Orosz Múzeum, Szentpétervár
A Royal Academy kiállítása az esztétikai élményen túl rengeteg információt nyújt. Az átlagosnál több a felirat, a magyarázat, a videó. A jelentős műveket a tárlókban olyan beszédes apróságok egészítik ki, mint egy Trockij arcképével díszített teáscsésze, vagy egy lelkesítő lózunggal „díszített” konyharuha. A művészeti változások megértéséhez a nézők történelmi leckét is kapnak, ahogy megelevenedik Sztálin fokozódó félelme a belső zavargásoktól és a külföldi katonai beavatkozástól. Az ezek megakadályozását szolgáló egyre brutálisabb üldözések mártírjai között írók és művészek éppúgy voltak, mint politikusok, katonák, parasztok, a társadalom úgynevezett szovjetellenes elemei. A kijárathoz közeli Emlékezés termében kivetített fotók idéznek fel arcokat a több millió kivégzett közül. Az áldozatok között mutatják be a csalódottságában öngyilkosságot elkövetett Vlagyimir Majakovszkijt és a biomechanikus színjátszást megvalósító kiváló rendezőt, Vszevolod Meyerholdot is, akit 1940-ben végeztek ki.
A cikk lejjebb folytatódik.