Artportal

Fejnátha - filmvetítés a KuglerArt Szalonban

2017-05-19 - 2017-05-19

Budapest

Kugler Art Szalon és Galéria

Forrás:

Kiállítók:
Május 19-én, pénteken 18:00 órai kezdettel rendezzük a 4. Filmes workshopot, mely alkalommal Gamma Bak Fejnátha című filmalkotását vetítjük.

A filmről röviden:
A magyar származású, Németországban élő Gamma Bak videonaplója az alkotó betegségtörténetét beszéli el. A történetben a film és a betegség alanya arra keresi a választ, hogy a pszichózis milyen hatással van az emberre és környezetére, illetve hogy az ember egy rendhagyó kísérlet segítségével vissza tudja-e szerezni a kontrollt érzelmei felett.

workshop célja egy olyan est létrehozása, ahol az emberek képesek megfogalmazni a film keltette érzéseiket, összekötni a saját tapasztalatokkal olyan témák körbejárásával, mellyel a film is foglalkozik. Célunk, hogy a nézők művészi (film) alkotások segítségével szerezzenek élményszerű benyomásokat. Az estek során többek között az addikcióval, pszichoszociális jelenségekkel, roma témával, és egyéb a fogyatékosság témaköréhez kapcsolódó kérdéssel is foglalkozunk majd.


További alkalmakon bemutatni kívánt dokumentumfilmek,melyek időpontjait később tesszük közzé:
- Let us... (Titok bennem); rendező: Surányi András
- Anzixok; rendezők: Borbás Róbert,Surányi Ádám

A filmek vetítését követően mindenkit szeretettel várunk egy kötetlen beszélgetésre.

Belépő: 500 Ft

A rendezvény akadálymentes.

Bővebb tájékoztatás:Takács Edina RCM szervező takacsedina@hotmail.com vagy a kuglerartszalon@gmail.com e-mail címen
 
 
Címünk: 1052 Budapest, Sütő utca 2. (1. emelet, 19-es kapucsengő)